Bed&Love

"Időbe telt, míg én is meg tudtam őt érinteni" - Egy nő vallomása az első leszbikus szexről

"Sokkoló volt, mégis nagyon természetes"

Ahogyan az a Hellogiggles online magazin oldalán is olvasható, jelen történet főszereplője korábban sosem fantáziált azonos nemű partnerrel való viszonyról.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az egyetemi évek alatt egy kollégiumi szobába költözött egy barátnőjével, akivel korábban is sok időt töltött együtt, az együttélés azonban meghozta számukra az áttörést.

Egy este már mindenki lefekvéshez készülődött, amikor a szobatárs megjelent a fiatal lány szobájában mondván, egy pók van a szobájában és fél a saját ágyában aludni. Innentől kezdve a lányok minden este egy ágyban aludtak. Egyik éjjel sor került az első csókra - az élmény sokkoló volt, mégis meglepően természetes.

Az első alkalom sokkoló volt, mégis meglepően természetes

"A partnerem elkezdett simogatni, időbe tellett azonban, míg én is meg tudtam őt érinteni" - meséli a 35 éves nő, aki saját állítása szerint nem homofób környezetben nőtt fel, mégis volt benne ellenérzés azzal kapcsolatban, hogy egy másik nővel létesít intim kapcsolatot.

"Folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább, meg, hogy legyünk inkább csak barátok. Ezzel ideig-óráig sikerült megnyugtatni magam, de nem voltam képes véget vetni a viszonynak" - teszi hozzá.

14 év telt el az ominózus első alkalom óta, a két nő azóta már hivatalosan is összekötötte az életét.

Fotó: pinterest
Lead fotó: 123rf.com
Forrás: hellogiggles.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.