Nagy nyári szerelmi horoszkóp - Tűz jegyek

A tűz jegyűek összességében szerencsésnek mondhatják magukat a szerelemben ezen a nyáron, ám bizonyos akadályokkal nekik is meg kell küzdeniük. A Kosok párkapcsolata stabilnak és nyugodtnak mondható, az Oroszlánoknak egy mélyponttal kell megbirkózniuk, míg a Nyilasok szerelmi életében nagy előrelépés várható.

Kos
Júniusban tele vagy energiával, nincs megvalósíthatatlan feladat számodra. Ha kiszemelsz valakit, azt biztosan meghódítod és magadba bolondítod.
Akik már megtalálták a szerelmet, felhőtlenül élvezhetik annak minden pillanatát, hiszen a csillagok szerint most egy kiegyensúlyozottabb időszak következik kellemes programokkal, utazásokkal.

Júliusban remek alkalmak ígérkeznek az ismerkedésre, ám ezek továbbra is megragadnak ezen a szinten, ugyanis egyik férfi sem nyeri el igazán a tetszésedet.
A kapcsolatban élőknek néhány apróbb súrlódásuk lehet párjukkal, ám ezek egyáltalán nem komolyak. Most sokkal inkább hajlotok mindketten a kompromisszumokra, így a nézeteltéréseket hamarabb meg is tudjátok beszélni.

Az augusztus az egyedülálló Kosok számára kedvezőtlen időszak hosszú távú szerelem kialakítására, ugyanis már annyira vágysz rá, hogy túlságosan erőszakos vagy. Inkább élvezd ki a nyár utolsó napsugarait, nemsokára a nagy szerelem is beköszönt majd hozzád!
A kapcsolatban élők egy probléma megoldását nagyon elodázzák, pedig jobb lenne mihamarabb tisztázni azt.

 

Oroszlán
Júniusban elkezdődhet valami, ami nagy szerelemnek tűnik, ám hamar kiderül, hogy csak múló fellángolás mindkettőtök részéről, éppen ezért nem fog megviselni annyira, inkább egy újabb okot ad arra, hogy tovább folytasd a keresést.
A párban élők kapcsolata júniusban egy hullámvasútra fog emlékeztetni. Folyamatosan elbeszéltek egymás mellett, ami sok vitát szül, ami erősen megtépázhatja a kapcsolatot.

Júliusban a szinglik inkább már a karrierjükre koncentrálnak, ami most sikeresebbnek ígérkezik, mint szerelmi életük, hiszen nem akaródzik belépni egy olyan férfi az életükbe, akivel kapcsolatban ne lennének fenntartásaik.
A foglalt Oroszlánban rengeteg elfojtott indulat van, ami ebben a hónapban fog felszínre törni egy nagy veszekedést vonva maga után. Itt az ideje, hogy megbeszéljétek a problémákat, és tiszta lappal kezdjetek mindent.

Az augusztus a csajos bulikról szól, és egy ilyen alkalmával megismerkedhetsz egy nagyon vonzó férfival, akivel idővel kialakulhat közöttetek egy kapcsolat, ám első körben a barátság felépítése legyen a kitűzött cél!
A párban élő Oroszlánok szerelmi életében végre elérkezik egy nyugodtabb időszak, ám most sem szabad elfeledkeznetek arról, hogy dolgozzatok a kapcsolatotokon, amivel elkerülhetitek, hogy ismét mélypontra kerüljön.

 

Nyilas
Az egyedülálló Nyilasok júniusban egy ismerősük által megismerkednek egy olyan emberrel, akivel már rég meg kellett volna történnie az első találkozásnak, de a sors csak most fog majd összehozni titeket. Ez egy nagyon komoly kapcsolat lesz, kölcsönösen nagy érzelmekkel.
Akiknek már van párjuk, nem ártana, ha elutaznának kettesben valahová, hiszen az elmúlt hónapok hajtása miatt kevés idejük jutott egymásra.

Akik még mindig párt keresnek, júliusban több randevúra is hivatalosak lesznek. Az egyik jelölt igazán el fogja nyerni a Nyilas tetszését, ám nem árt, ha nyitva tartod a szemed, mert az illető nem biztos, hogy olyan, amilyennek mutatja magát.
A párban élőknek megtetszhet valaki, ami miatt lelkiismeret-furdalásuk van. Ez csak egy átmeneti állapot, amely nem veszélyezteti a kapcsolatot, hiszen azokat a bizonyos határokat nem fogod átlépni, hiszen szereted a párod.

Az augusztus rengeteg meglepetést tartogat a Nyilas számára. Lesznek pozitív és negatív csalódások is, egy barátság véget érhet vagy éppenséggel szerelemmé alakulhat át.
Akik már megtalálták a szerelmet, azok nagy változásokat élhetnek át, de ezek mind előnyös történések lesznek, lehet ez összeköltözés vagy akár eljegyzés is.

 

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.