Bed&Love

Felnőtt ugrálóvár, vizespóló-verseny, hangos sikolyok: négy napig tombolt a párcserélős szexfesztivál

Az utolsó pillanatig titokban tartották

A Swingathon persze nem volt olcsó mulatság: az érdeklődőknek jó mélyen a pénztárcájukba kellett nyúlniuk, ha mindenképpen részt akartak venni a titkos fesztiválon. A belépő páronként 200 fontba (83 ezer forint) került, és ami ennél is meglepőbb, a szervezők durva korlátok közé szorították a jelenlévők számát. Legfeljebb négyszáz kalandos kedvű pár tehette ugyanis tiszteletét a kissé bizarr programsorozaton, aminek létezését szinte az utolsó pillanatig titokban tartották. A fesztiválközönséggel mindössze 48 órával az esemény kezdete előtt közölték a szervezők, hogy pontosan hová is kell menniük.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A helyi lakosok vegyes érzelmekkel fogadták a kéjmámorban úszó buliközönséget. Akadt olyan is, aki úgy fogalmazott, biztosan bejelentést tett volna a rendőrségen, ha a fesztivál megzavarja a nyugalmát, ugyanakkor úgy látja, az emberek olyan nehéz időszakon vannak túl - nyilvánvalóan a koronavírus-járványra utalt -, hogy most mindenkit megillet a féktelen szórakozás. Ha pedig valakit az efféle szabadidős program tesz boldoggá, élvezze nyugodtan.

A swingerműfaj szerelmesei csak akkor vehettek részt a bulin, ha fel tudtak mutatni egy két napnál nem régebbi Covid-tesztet - írja a Mirror. A szociális távolságtartás szabályai azonban ezúttal nem voltak kötelezőek.

Fotó: 123rf

Valószínűleg nincs olyan ember, akinek az életére a Covid-19 járvány ne lett volna valamilyen hatással. Sokat beszéltünk az egészségügyi és kereskedelmi dolgozókról, a kisgyerekes/kisiskolás családokról, kevés szó esett azonban az egyedülállókról. Egy friss felmérés szerint a járvány a szeretői kapcsolatoknak sem tett jót.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...