Bed&Love

Még mindig túl sok magyar tinilány szül gyermeket évente

Riasztó, mennyire nincsenek képben a fogamzásgátlással a magyar fiatalok.

Ma van a fogamzásgátlás világnapja

Felmérések alapján egyre többen már a kamaszkor elején átesnek az első szexuális együttléten. A 16 év felettiek fele aktív szexuális életet él. Világszerte közel 16 millió 19 év alatti lány szül gyermeket évente, ami az összes szülés 11 százalékát teszi ki. Hazánkban szerencsére ez az arány sokkal jobb, itthon ezer 19 évesnél fiatalabb lányból csupán 22 szül kisbabát. Ugyanakkor az abortusz gyakorisága továbbra is csak kis mértékben csökken a kamaszok körében.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy a szülők nem foglalkoznak gyermekeik megfelelő szexuális felvilágosításával, nem tanítják meg őket arra, hogyan védekezhetnek a nem kívánt terhesség, illetve a nemi úton terjedő betegségek ellen. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy egy 2016-os, magyar fiatalok körében végzett kutatás szerint 10-ből 6-an kimondottan rettegnek attól, hogy ez a téma otthon előkerül. Semmi kedvük nincs a szexről beszélgetni anyuval és apuval. A diákok egyébként részt vesznek az iskolák által szervezett felvilágosító órákon, ezek azonban nem túl hatékonyak, mivel túlságosan elavult módszerekkel igyekeznek az oktatók átadni a tudást.

Mivel szeptember 26-a a fogamzásgátlás világnapja, egy budapesti gimnázium bevállalta, hogy egy alternatív szülői értekezlet keretében adjon több teret a témának.

"Akadnak olyan nemi betegségek, amelyek hónapokig, vagy a HPV esetén évekig lappanghatnak tünetmentesen, és súlyos, akár rákos megbetegedéseket is okozhatnak. Bár óvszeres védekezéssel a legtöbb fertőzés megelőzhető, a HPV esetén például az óvszer csak részleges védelmet nyújt. Ezért (is) lenne fontos, hogy az iskolában és otthon, a szülőkkel is szóba kerüljön a szexualitás, és tisztában legyenek a fiatalok a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek elleni hatékony védekezéssel" - mondta el a szülőin Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...