Ezek a csillagjegyek egyáltalán nem passzolnak össze az ágyban

Akad néhány olyan páros, akik között egyáltalán nem működik a kémia. A csillagjegyünk útmutatást adhat arra, hogy kivel nem érdemes ágyba bújnod.

Vannak, akiket nem egymásra teremtettek

Csillagjegyünk alaptulajdonságainkon kívül bizony arról is árulkodik, hogy kik azok, akik nagyobb eséllyel illenek hozzánk, akikkel akár egy egész életet le tudunk élni boldogságban. Arról azonban kevesebb szó esik, vajon kik azok, akiket jobb, ha elkerülünk, mert velük a párkapcsolat soha nem lesz működőképes.

Mutatjuk a négy legrosszabb párosítást:

Ikrek - Halak

Elsőre úgy tűnhet, ez egy jó találkozás, hiszen mindketten szeretnek társaságba járni és okosak. A Halak azonban túl csöndes a mindig beszédes Ikrekhez. Mindkettőjüknek szárnyal a fantáziája, ám az hamar kiderül, egészen másra vágynak az ágyban is. Nagyon rossz kombináció!

Mérleg - Rák

A Mérleg kedvességével azonnal magába bolondítja a Rákot, aki már az első pillanattól azt tervezgeti, hogyan öregszenek meg egymás mellett. Ez fojtogató a Mérleg számára, aki menekülni akar. A Ráknak nagyon fog fájni, hogy a Mérleg látszólag ráunt a szexre, holott az a valószínűbb, hogy már más ágyában keresi a boldogságot.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

  • 1
  • 2
Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.