Bed&Love

Az 5 leggyakoribb ok, amiért egy nő elhagy egy férfit

4. „Nem érdekli, mi van velem”

Egy jó kapcsolatban nagy szükség van az érdeklődésre. Az elején még általában figyelünk egymásra, szinte isszuk minden szavát a másiknak, és meg is jegyezzük, mit mondott. Később azonban az odafigyelés már lankad, sokszor mindkét fél részéről. A férfiak azonban hajlamosabbak arra, hogy csak úgy elengedjék a nő szavait a fülük mellett, és közben inkább nézzék a meccset. Mi viszont figyelmet igénylünk, és azt, hogy párunk egyben a legjobb barátunk is legyen. Meg akarunk vele beszélni mindent, ami bánt minket, és aminek örülünk, vagy éppen, ami történt velünk. Ha ő erre nem úgy reagál, ahogy elvárjuk, és nem mutat érdeklődést, akkor egy idő után megunjuk, és elhagyjuk.

5. „Nem akar gyereket” vagy „Nem vesz el feleségül”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Talán a szokások miatt, de az évek, évtizedek során erősen belénk nevelődött az, hogy egy jó kapcsolatot házassággal pecsételünk le, majd pedig gyermekáldással koronázunk meg. A férfiak viszont ezt annál kevésbé gondolják így. Ők sokszor félnek a házasságtól, a gyerektől pedig még inkább. Szerencsére azért sok pasi van, aki mindkettőt természetesnek tartja, sőt ugyanúgy akarja, mint mi, de jó néhányan nem. Mi egy ideig próbálkozunk rábeszélni őket legalább az egyikre, majd feladjuk, és vagy beletörődünk, vagy szakítunk. De leggyakrabban inkább szakítunk.

5 jel, hogy a pasi nem akar komoly kapcsolatot

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.