Bed&Love

A pasik testiséget, a nők babát akarnak? Így hangold össze a vágyaitokat a szakértő szerint

Gulyáslevesből kisbaba

Ismerek egy sikeres, jóképű férfit, aki egy gulyáslevesért könyörgött gyönyörű feleségének. Amint megértette a feleség, hogy miért fontos férjének a jól ismert magyaros, kiterveltek együtt egy közös főzést. Ragyogva jött legközelebb a férj. Elmesélte, mennyire jó volt átélnie az otthonosság örömét, amit gyerekkorában a legjobban szeretett. Ehhez extra volt, hogy istenien sikerült az étel és csodálatosan szórakoztak ők ketten együtt. Na, erre a feleség is előállt az igényével és jól megkérte a férjét, hogy lassítson egy pillanatra és tekintsen már rá, mi mindennek tudnának együtt örülni a közös életükben. Ha már benne voltak, megtette a férfi és maga is meglepődött, mennyi mindent hagyott ki eddig. Már megint ragyogott és asszonykája is. Felbátorodtak a sikereiken, aztán csak jöttek-jöttek a kívánságok egymás után, köztük egy kisbaba is. Hát így építették fel ők a kapcsolatukat, így szerették egymást egyre jobban és így lettek egyre boldogabbak.

Minél jobban ismerjük a saját igényeinket és minél jobban tudjuk, hogy van olyan, aki ezekben a legjobb és ezeket adja a legszívesebben, annál közelebb vagyunk a boldogsághoz. Ha meglévő kapcsolatunkat szeretnénk kimaxolni, itt az idő megbeszélni, ki hogyan érezné magát még jobban.

Ezt tedd, miután félreléptél! Ha ezeket a tanácsokat betartod, megúszhatod a szakítást

Párkapcsolati szakértőnk, Orbán Nóra legutóbb azt árulta el, hogyan menthetjük meg kapcsolatunkat akkor, ha félreléptünk. Érdemes bevallani vagy jobb örökre hallgatni? Most végre megtudhatod!

Orbán Nóra összes cikkét itt érheted el!

A Facebook-oldalát pedig ezen a linken találod meg!

Ha szeretnéd kipróbálni az online társkeresést, akkor kattints ide, és ismerd meg életed szerelmét a Femrandin!

Fotó: wallpaperfolder.com; Leadfotó: hdwallpaperrocks.com

Oldalak

Bed&Love
Egészség
Talán sosem gondoltad volna, de bőrünk bizony rengeteget elárul egészségügyi állapotunkról, olyannyira, hogy egy bőrgyógyász már ránézésre is meg tudja állapítani, ha valamilyen komolyabb...
Lifestyle
Vannak bizonyos élelmiszerek, amiket a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként nagyon is érdemes beépíteni az étrendbe, különösen azoknak, akiknek hosszú időn át rossz a hangulata.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.