21. századi romantika - Annyit várt a reptéren online barátnőjére, hogy majdnem meghalt

Egy holland férfi képes volt 4500 kilométert repülni, hogy végre személyesen találkozhasson kínai barátnőjével, akit az interneten ismert meg. Igen, ez elképesztően romantikus, de ami ezután történt már kevésbé az.

10 napig várt a nőre, majd rosszul lett

A 41 éves holland férfi, Alexander Pieter Cirk körülbelül két hónappal ezelőtt ismerkedett meg az interneten keresztül egy csodaszép, 26 éves kínai lánnyal, akinek Zhang a vezetékneve. (Ennyit tudott róla kideríteni a kínai sajtó.) Ahogy teltek és múltak a hetek, egyre jobban megkedvelték egymást, érzéseik elmélyültek. Cirk annyira belelovalta magát a dologba, hogy egy napon elhatározta, repülőre ül és személyesen keresi fel szerelmét. Erről szólt a lánynak is, majd útnak indult. Sajnos azonban a Changsha Huanghua Nemzetközi Repülőtéren senki nem várta. A hősszerelmes férfi lelkesedése ekkor sem hagyott alább, 10 napon át várta Zhangot, aki közben elérhetetlenné vált. Cirk szervezete egy idő után azonban nem bírta tovább, a kimerültség miatt sürgősen kórházba kellett szállítani. Csak hétfőn engedték ki, első dolga volt hazautazni.

Lapozz, cikkünk második oldalán elolvashatod, milyen magyarázattal állt elő később Zhang!

Ha szeretnéd kipróbálni az online társkeresést, akkor kattints ide, és ismerd meg életed szerelmét a Femrandin!

Fotó: mashable.com

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!