Szilveszter éjszaka a tengerparton

Az előző év úgy indult, hogy Jacket ittunk és elképesztően messze voltam attól, ahol most vagyok. És most főleg nem a 10 ezer km-re gondolok, hanem minden másra. Nem voltam boldog, nem élveztem a munkám, egy cseppet sem voltam elégedett az életemmel és akkor év elején nem kívánságlistát írtam, helyette eldöntöttem, hogy változtatok.

Lampionok a magasban

Az év utolsó napján egy terasz támláján ülök. Alattam a tenger éjszakai tánca, emberek a parton, kezük ügyében óriási lampionok, amiket a megfelelő pillanatban elengednek. Volt, aki az éjfélt várta, mások már elengedték a kívánságukat, az égen száznál is több lampion siet útjára a széllel.

Mi is kaptunk egy kisebbet, az éjfélt várjuk vele. A tűzijátékok nem vártak, már a szállásról elindulva láttuk, ahogy a tenger felől bevilágítják az eget. Simogatott a tenger felől érkező sós levegő és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a mosolygást. A boldogság, az öröm még varázslatosabbá tette a pillanatokat. És már csak 10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1! És a teraszon lévő emberek egymás nyakába ugrottak, hogy köszöntsék egymást ebben az új évben. Boldogan ugrott a nyakamba az is, akit csak két perce ismertem, mert akkor, abban a percben nem számított más, csak hogy megosszuk a pillanatot. Abban a percben talán mind ugyanazok voltunk, ugyanazt éreztük. A következőben pedig már szállt sok-sok újabb lámpás az ég felé. A miénket is begyújtottuk. Ahogy telítődött a meleg levegővel egyre könnyebbé vált, már csak egy-egy ujjunkkal tartottuk, aztán csak ujjbeggyel és fél órával később talán egy másik város felett lebegett már.

És mivel tudom, hogy az Univerzum mennyire szereti a kiskapukat és hajlamos szó szerint venni mindent, amit mondunk, csak annyit kívántam, maradjunk boldogok, a többit majd megírom (te ribanc).