Minden egy gondolattal kezdődött

Egy kicsit messzebbről indítok, mert senki nem úgy fut neki, hogy banánt reggelizik kókusztejjel. Inkább kávét, unott fejjel, hogy már megint dolgozni kell. Szóval nézzük, mert volt ez így.

Magam előtt láttam a tengert

Féltíztől hatig dolgoztam egy irodában, másfél szobás lakásban laktam egyedül az életemmel és bíztam benne, hogy minden jó lesz. Hullámzott. Szerencsés vagyok, mert olyan munkát végeztem, amit szeretek csinálni. Szerencsés voltam, mert tudtam, hogy mi az, amit szeretek csinálni. Néha kiborultam, hogy nincs pénz arra, hogy normálisan éljünk, hogy életünk legyen és ne csak ellegyünk, hogy finomakat együnk, gondtalanak legyünk. És minden évben eljött a tél. Kérlelhetetlenül zúgott a hideg a sejtjeimbe és egy idő után az lett a túlélési stratégiám, hogy a fülembe tengerzúgást dugtam és a radiátor mellé ülve meditáltam. Magam előtt látva a tengert, a homokot és a pálmafákat.

Miért mesélem el mindezt? Mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy nekem minden jó, hogy szerencsém volt, hogy véletlen az egész. Semmi nem az. Nem ülünk bele a tutiba, sőt. A legtöbb „szerencsés” ember önerőből lett az, ehhez semmi köze a véletlennek.

Volt egy nap, reggel felkelek, tusolok és közben arra gondolok, hogy minden jó. A valóság ennél árnyaltabb, de hiszek benne. Elhiszem, amit nem látok, hogy majd lássam akkor is, amikor nyitva a szemem. Sok minden nem tetszik, de papírra vetem a lehetetlennek tűnő vágyaim is. Jön a nyár, végre jó idő lesz, farmershort, trikó, papucs. Megiszom a teám reggelire. Elindulok. Út közben meglátom a boldogságot: egy fa lilába borult, apró kis virágokkal díszítette fel magát. Megmosolyogtat, azt mondom magamban, mindenem megvan. Tudom, hogy nincs így, de már nem számít, elhiszem és ez a legfontosabb.