Így telik az idő Thaiföldön

Ha munka van, örülünk, ha nincs, örülünk
Az én munkám meg olyan, hogy főleg a határidőket kell tartani és engem sosem zavart, ha valami miatt hétvégén is dolgozom, aztán hétköznapra már nem jut feladat. A helyzet nálam is ugyanaz, mint a Fiúnál, ha munka van, örülünk, ha nincs, örülünk. Lehet szerencsésnek nevezni és azt gondolni, hogy na, neked sosem lesz ilyen mázlid, de (ha szerencsének nevezzük) én kívánom, hogy legyen.
Egy könyvben olvastam egyszer egy történetet egy csodálatosan játszó zongoristáról, akihez az előadást követően odament a házigazda és azt mondta: "Bármit megadnék azért, hogy úgy tudjak játszani, mint maga!". A zongorista hitetlenkedett, a házigazda erősködött, majd az előadó rövidre zárta a történetet: "Lehet, hogy ön szeretne úgy játszani, mint én, de nem szeretne napi nyolc órát gyakorolni húsz éven át, hogy megtanulja, hogyan kell."
Az elmúlt tíz évben számtalanszor feküdtem az ágyamban kétségbeesetten zokogva, mert elegem volt. Volt olyan, amikor három nap alig alvást követően befejeztem egy projektet, lefeküdtem az ágyba, de a kimerültségtől csak bőgni tudtam órákon át. Megéri? Megérte? Nekem egyértelműen igen.
Holnap már március, új évkor pedig hagyományosan számot vetünk az életünkkel és eltervezzük, hogy mit akarunk másként. Két hónap telt el, megvan még a listád?
Én most megtanulok kájtozni. Első lépésként igyekszem elfelejteni, hogy néha képes vagyok két lábon járás közben is elveszíteni az egyensúlyom. Második lépésként pedig nem számolom, hogy hányszor esek el, csak visszarakjuk a lábamra a deszkát és újrapróbálom. Egy kicsit mindig jobban megy.

























