Így telnek a percek, ha várod az igazit! - A piros nadrágos fiú

Egy perc

Egy perc.

Az idő letelt, s a lány aggódott. Buta volt, mert öt perc, még nem késés. Tíz perc sem az. Tizenöt perc után már az ablakban állt, s minden apró kis neszre figyelt, hogy még véletlenül se kerülje majd el a figyelmét a halk csengője. Többször is megnézte, hogy jó-e a telefonja, hogy van-e térereje, hátha üzent neki a fiú, csak nem vette észre. Vagy csak azért nem, mert a piros nadrágos nem írt neki.
Már fél óra is eltelt.

A fiú bosszús volt. A pizzázó technikai okok miatt zárva volt. Idegesen beletúrt a hajába, s tudomásul vette, hogy ebből se pizza nem lesz, se meglepetés.

A lány már majdnem egy órája várta a fiút hiába.

Mérges volt. Nem fért a fejébe, hogy miért késik ennyit, hogy várakoztathatja meg őt? Hát nem tudja a fiú, hogy a lány ilyenkor min megy keresztül? Minden perc tízszer annyi időnek tűnik. Szégyellte, de magában kicsit megszidta fiút, s eldöntötte, hogyha megérkezik, majd nem lesz vele olyan kedves. Mert késett.
A lány még csak nem is tudta, hogy a fiú azért késik, mert őt akarta boldoggá tenni. Furcsa az élet.

Egy óra két perc. Csengettek.

A piros nadrágos fiú lesütött szemmel állt meg a lány ajtajában. Arra gondolt, hogy milyen jó lett volna, ha pizzával a kezében állhatna most ott. Úgy, ahogyan azt az előző napon elképzelte. Milyen boldog lenne most a lány.

A lány, ahogy meglátta a fiút lesütött szemeivel az ajtóban, elmosolyodott, s a fiú nyakába aggatta a karjait. Szorosan megölelte, megcsókolta. Minden harag elszállt belőle, s csak annyit mondott: már vártalak.

A lány nem tudta, hogy a fiú meg akarta lepni, a fiú pedig nem tudta, hogy a lány a pizza nélkül is épp ugyanúgy örül neki, mintha hozott volna.

Fotó: Juhász Noémi; Leadkép: theamazingpics.blogspot.com