A mustár és a majonéz

Van hogy két ember pont annyira illik össze, mint a mustár és a majonéz. Egyszer-kétszer egy szendvicsben összekevered őket, de hosszútávon talán gyomorrontást okozna.
Lehet egyszerre szeretni és utálni egyazon személyt?
Ismered azt az érzést, amikor egyszerre szeretsz valakit, de ugyanabban a pillanatban a nyakánál fogva szorongatnád meg egy kicsit? Furcsa két ennyire ellentétes vággyal létezni a másik mellett.
Van egy kedves barátom. Imádok vele lenni, szerintem ez kölcsönös. Nagyon sokan megkérdezték már tőlünk, hogy miért nem lépünk tovább a barátságon. Egyszer el is gondolkoztam rajta, de elég hamar megtaláltam az okát: én mustár, ő majonéz. Rövidtávon úgy gondolod, hogy poén lenne őket összekeverni, hosszútávon viszont…
Néha úgy ki tud készíteni, hogy legszívesebben hozzá vágnék valamit, vagy csak szimplán elküldeném, mert egyszerűen kiakaszt a kérdéseivel. A kérdéseivel, amikre nem tudok választ adni. És ezek a kérdések rólam szólnak. Az én személyiségemről. Lehet, hogy neki ódivatú a kérdezz-felelek módszer, de nekem meg túl modern, hogy egy jégvágó késsel vágja fel a mellkasom, hogy kiderítse, ki is vagyok én belülről. Persze értékelendő, hogy legalább a belsőmet is szeretné megismerni. Ez manapság ritka.
Van olyan páros, akik elméletben hihetetlenül jól működnének, gyakorlatban viszont megbukna a dolog. Ezért, ha tőlem megkérdezik, hogy miért nem járok vele, csupán ennyit mondok: majonéz.




























