Lifestyle

Legénybúcsú

A folytatás

Kis pihi és kajálás után átmentünk Érd parkváros szélére, ahol már vártak minket a quadok. Felkészített minket a két kísérő, mire számíthatunk a terepen, illetve összeismerkedtünk a túrán használt járművekkel. Egyikünk sem ült még négykerekű motoron, így ránk fért. A rövid fejtágítás után nekivágtunk az előre egyeztetett másfél órás túrának. Persze lassan és óvatosan kezdtünk, hogy megérezzük, hogyan is viselkedik egy quad. De szép lassan mindannyian belejöttünk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem is tudtam, hogy Érd mellett ilyen gyönyörű a táj. Kis betonút után, szinte azonnal erdőben találtuk magunkat, majd a sziklás, köves út egy hatalmas rétre vezetett, ahol inkább már murvásabb volt az ösvény. Ott kicsit meg lehetett faroltatni a gépeket (ami persze tilos volt), ezután pedig újabb erdős rész következett, ahol hatalmas pocsolyák között szlalomozva haladtunk tovább az egyre nehezebb terepen.

Negatívum

Viszont meglepődtem azon, milyen sok volt a kitaposott út mellett ledobott szemét! Nem hittem el, hogy emberek, ahelyett, hogy elszállíttatnák a saját mocskaikat, arra fordítanak időt és energiát, hogy hatalmas fekete kukászsákokba tegyék a szemetet, kivigyék valahová az erdőbe, hogy ott szabaduljanak meg tőle! Miért? - kérdem én naivan? Mi a büdös francért szennyezed a környezetet? Hisz egyébként is egy csomó olyan dolog van, amivel egyre csak nehezítjük Földanyánk gyógyulását! Pont ugyanannyi energiába kerül elszállíttatni, bérelni egy konténert, mint azon fáradozni, hogy kocsival kividd egy közeli erdőbe… Bevallom, ez nagyon feldühített! S azon gondolkodtam, miért ilyenek az emberek?

De nem tudtam sokáig sem gondolkodni, sem álmélkodni a táj szépségén, elmélyedni a „vad quadozás” rejtelmeiben, mert időhöz voltam kötve. Négy órához közeledve el kellett indulnom Szeged felé, hogy odaérjek a már említett Képzelt riport turné utolsó előtti állomására, a Temesvári körúton lévő, Városi Sportcsarnokba. Az előzetes megállapodás szerint az egyik kísérő, aki a kis csapatunkat hátulról követte, visszafordult velem. Na, ott kezdődött az igazi élvezet! Árpi ugyanis, aki egy alig húsz éves fiatal srác, már nem ovis tempóban hajtott a fent említett csapásokon, amik helyenként tényleg kifejezetten nehezek voltak egy kezdő quadosnak, így igen csak fel kellett kötnöm a gatyám, hogy lépést tudjak vele tartani, de bevallom, kegyetlenül élveztem! Kösz Árpád!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.