Lifestyle

Eper-málna - Ananász-curry

Nemrég egy teaházban jártam a Wesselényi utcában. Egy barátommal döntöttünk úgy, hogy ide ülünk be beszélgetni. Rég láttunk egymást, úgyhogy megpróbáltuk behozni a lemaradást. Elég hűvös volt, mindketten egy meleg teára vágytunk, ezért is tértünk be a Darjeeling Tea és Coffee shop-ba.

Barátságos fogadtatás

Ahogy beléptünk a pult mögött üldögélő (feltehetőleg indiai származású) fiatalember és egy kedves lány azonnal felpattantak. Kicsit zavarba is kerültem a kedvességüktől. Kérdezték, hogy mivel szolgálhatnak, itt fogyasztanánk-e valamit, vagy esetleg elvitelre vinnénk a megszámlálhatatlanul sok (több mint száz féle) különleges teakeverékekből. Mivel mi csak leülni szerettünk volna és dumcsizni, felinvitáltak az emeletre, ahol asztalok és székek fogadtak, illetőleg egy kis függőkkel elkülönített rész, ahol a földön elhelyezett párnácskákon lehet ücsörögni az asztalkák mellett…

Mi sem kellett több ennél, gyorsan lekaptuk a lábbelijeinket és beültünk a sarokba. Nagyon szép fotók és faliszőnyeg kölcsönöz otthonos hangulatot ennek a galérián lévő helyiségnek.

Pár perc után jött is a kishölgy, hogy választottunk-e már. Mivel nem voltam biztos benne, hogy mit szeretnék, ezért a segítségét kértem, majd végül egy ananász-curry keverék mellé tettem le a voksomat. Barátom pedig egy klasszikusnak mondható eper-málna mellett döntött. De közben ez a szemüveges lány, aki a rendelésünket vette föl, olyan kedves volt, hogy egyszerűen nem hittem el! Nem az a szokványos-fura „már megint egy hülye vásárló” attitűddel átitatott, „ne kérdezzé’ má annyit” beszélgetés volt, hanem egy igazán kedves, segítőkész társalgás. Tök fura, hogy ez ennyire megragadt bennem, mert azt hiszem, ez lenne a természetes. Egy perccel később, a lány ismét ott termett egy kis tárolóedénnyel a kezében.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Arra gondoltam, hogy megmutatom, milyen illata van ennek az ananász-curry teafűnek, hogy ha esetleg mégis meggondolnád magad… Bár szerintem egy nagyon különleges és ízletes tea, ami az illatából is kitűnik - mondta, miközben felém nyújtotta az edényt. És valóban! Nagyon érdekes illata volt, úgyhogy megerősített abban, hogy jól választottam. Továbbá rendkívül udvariasan felhívta a figyelmünket arra, hogy legalább tíz perc mire elkészülnek a teák, hiszen ennyit minimum ázniuk kell a fűkeverékeknek ahhoz, hogy minden íz kiázzon, úgyhogy a türelmünket kéri.

Nem tértünk magunkhoz! Percekig azt taglaltuk, hogy milyen kedves itt a kiszolgálás. Elképesztő. Mindketten elég sokat járunk külföldre és azonnal önkéntelenül hasonlítgatni kezdtük az itthoni és a külföldi viszonyokat.

És erről eszembe jutott valami

Mond csak, miért van az, hogy itthon ezen akadsz fenn, hogy milyen kedves a kiszolgálás? Miért számít ez kuriózumnak itthon? Komolyan nem tudom a választ. A pénz? Motiválatlanság? Rossz gazdasági helyzet? Időjárás??? Én megértem, ha esetleg aznap, amikor kenyeret szeretnék vásárolni, pont rossz napja van az eladónak és szó szerint kikéri magának, hogy te ott vásárolsz, ha épp nincs apród. S ha két kérdéssel több van a kelleténél, még oda is vágja a pulthoz, amit rendeltél, hogy jelezze nemtetszését. Nem állítom, hogy mindenki ilyen, de sajnos túl gyakran találkozom hasonló szituációval. Nem úgy külföldön.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.
Lifestyle
A magyar konyhának megvannak az ikonikus fűszerei, de az egyik teljesen eltűnt, ahogy haladtunk előre az időben.