Csak a zene volt és az alkoholmámoros tekintetek - Mielőtt stewardess lettem
Nem akartam légiutaskísérő lenni. Az egyetem elvégzése után hatalmas lelkesedéssel és sok nagyratörő tervvel vágtam bele a munkakeresésbe. Aztán jött a pofáraesés. A válság miatt, vagy csak friss diplomásként tapasztalat híján, mindenhonnan elutasítottak. Mindig az utolsó körben, mikor már csak egy versenyző volt rajtam kívül.
A folyamatos kudarcok ellenére nem adtam fel
Saját vállalkozást indítottam, és a sok ismerős révén nagyon sok munkám és lehetőségem volt. Egy dologra nem számítottam: a magyar valóság megmutatta arcát - az elvégzett munkám után alig kaptam fizetést, eltűntek a megrendelők, örültem, ha az előleget odaadták, amiből a lakbéremet kifizettem. Alkalmi munkákat vállaltam és egy idő után már nem is keresgéltem normál, nyolc órás elfoglaltságot, hiszen nem volt már erőm az újabb és újabb visszautasító levelet olvasni. Az ügynökségek jól fizettek, de éreztem, hogy kicsit kezdek kiöregedni a hostess szakmából. Próbáltam folyamatos bulizással elfojtani frusztráltságom, legalább az éjszaka elfedte mindenki rosszkedvét, a tánctéren csak a zene volt és az alkoholmámoros boldog tekintetek.
Néha a nemtörődöm partiállat énem nem értette, hogy miért annyira ideges a lakótársam barátnője, aki a szomszéd szobában próbált volna pihenni a hajnali járata előtt. De hát basszus, még csak este nyolc van, nálam meg itt vannak a haverjaim, épp melegítünk az estére... Aztán mikor elindultunk olyan hajnal fél kettő körül, szerencsétlen akkor kelt ki az ágyból gyűrött fejjel és ideges tekintettel. "Lett volna még fél órám." - motyogta félig hangosan. Mi meg legyintve elsuhantunk az éjszakába.