Sztárok

Mese felnőtteknek - Mogács Dániel az előadásáról vallott

Mogács mindig azt viszi színre, ami épp foglalkoztatja, és – színházi ember lévén – általában talál egy olyan dramaturgiai keretet, ami egybefogja a produkció különböző témáit. Jelen esetben a mesék világán keresztül mondja el, hogy mi a véleménye a taxisokról, a melegekről, Bogyóról és Babócáról, és általában a világ dolgairól…

Mogács mesék

A szerző-főszereplő magát mesekedvelő és meseolvasó embernek tartja, bár nem tagadja, mióta kisfia mesehallgató korba ért, több mesekönyvet forgat, mint korábban. „El tudok mélyedni a mesékben és kimeríthetetlen ihletforrást látok bennük, ezért még az is lehetséges, hogy ez az előadás egy többrészes széria első epizódja lesz” – válaszolta a humorista a kérdésre, hogy miért nyúlt a mesék témájához.

Sokakhoz hasonlóan ő is megosztó, „belemenős” alkotónak tartja magát, de szerinte ez csak az előadások javára válik: „Ha már megkaptam a lehetőségét, hogy időről időre ennyi embernek beszélhetek, igyekszem őszinte és tartalmas dolgot mondani, amire úgy érzem, érdemes felhívni az emberek figyelmét. Azt hiszem, ebben a színpadi műfajban is az az egyenes út, ha az ember azt mondja, amit aktuálisan őszintének és helyesnek gondol.”

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A meséket alaposan kiveséző előadás ötvözi a stand-up és a színpadi produkciók elemeit, hiszen a szöveg jó része előre meg van írva, színházi pontossággal használja a kellékeket, a díszletet és az elmaradhatatlan bábokat, de vannak a stand-upra jellemző abszolút improvizatív elemei is. Mogács végül bevonja a közönséget és a segítségükkel ott helyben rögtönöz egy mesét, de nem kell félni, most biztonságban vannak – ez az első olyan produkciója, ami közben nem hív ki senkit a színpadra…

A Mogács mesék legközelebb május 12-én és 13-án látható a Thália Színház Arizona Stúdiójában.

Kíméletlenül lecsap, beszól - Janklovics Péter rádiós műsorvezető lett

Április 20-tól minden reggel hatkor neked is jó reggelt kíván Janklovics Péter, aki immár a Class FM Morning Showjának egyik műsorvezetője – Stohl Bucival és Pataki Zitával együtt ébreszti, majd tízig szórakoztatja a hallgatókat.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...