Hétköznapi gyarlóságok

Az április 7-én debütáló Elek–Litkai–Ráskó–Szabó-humorkvartett közös estjének témája minden olyan apróság, amiről tudunk, de azt kívánjuk, bár ne tudnánk…

Hétköznapi gyarlóságok

A Kompót Dumaklubban kerül színre az új est, melynek csapata – Litkai Gergely vezetésével – a Magyarország, szereplek! tehetségkutató három döntőséből áll.

„Litkai Gergely állította össze a mi csapatunkat is, amikor tavaly hármasával beosztott minket mentorainkhoz. Mi Gergőhöz kerültünk, és sokat találkoztunk évközben, hogy szakmai fejlődésünket segítse. Most ennek az eredményét is láthatja majd a közönség” – mondta Elek Péter.

A fellépők külön-külön, egyenként húsz percet lesznek színpadon, csak a témakör közös. Arról, hogy hol tart a felkészülés, Ráskó Eszter pozitívan nyilatkozott: „Ebben a pillanatban egészen optimista vagyok, az anyagom megvan, már csak a finomhangolást végzem. Viszont az igazi varázslat abban van, úgyhogy örülök, hogy van még egy kis időm…” Az eredeti foglalkozását tekintve pszichológus Eszter, saját bevallása szerint szereti sokkolni az embereket, ezért ha leül a társalgás, sokkoló beszólással lendíti ki a szituációt a gödörből.

Litkai Gergely, Ráskó Eszter, Elek Péter és a MOSZ közönségdíjas Szabó Balázs Máté előadásának lehetnek tehát részesei azok, akik jegyet váltanak a Hétköznapi gyarlóságokra. A fellépők őszintén kitárulkoznak a színpadon, és egy olyan lakossági pokolról mesélnek majd, ahol az esendőség üstje alatt a lustaság hasábjai égnek.

Április bolonyai

Április elsején 10 órától másnap reggel 9 óráig a Dumaszínház minden meghirdetett előadására – beleértve a Corvin Dumaszínház, a Kompót Dumaklub és a vidéki előadásokat, valamint a DEKK projekt produkcióit – 30% kedvezménnyel tudsz jegyet vásárolni a Corvin Dumaszínház jegypénztárában – nyitvatartási idő alatt – és a dumaszinhaz.hu oldalon.

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...