Sztárok

Váratlan bejelentés: megszületett a színész és a szépségkirálynő kislánya

Szépségkirálynő rabolta el a szívét

A 32 éves Audra Mari nemcsak modellként, hanem elismert televíziós műsorvezetőként is nevet szerzett magának az Egyesült Államokban. Az észak-dakotai Fargóból származó szépség háttere igencsak figyelemreméltó, hiszen 2014-ben Miss North Dakota, majd később Miss World America címet nyert, és hazáját képviselte a nemzetközi világversenyen is, ahol a legszebb tíz lány közé választották. Josht és Audrát a közös barátaik mutatták be egymásnak, de a kapcsolatuk kezdetén a közösségi médián keresztül is sokat beszélgettek, a flörtből pedig hamar komoly, mély szerelem szövődött. Három évnyi harmonikus együttélés után a szerelmesek úgy döntöttek, hogy hivatalosan is összekötik az életüket: a pazar esküvőjüket 2022. september 10-én tartották meg közös szülővárosukban, a fargói idillben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az első közös gyermekükre sem kellett sokat várni, a kisfiuk, Shepherd Lawrence 2024. január 11-én jött a világra, és a színész már ekkor is áradozott arról, hogy fiatal felesége mennyire csodálatos, gondoskodó anya és igazi példakép. A családi fészek azonban most újabb taggal bővült, az örömhír mellé pedig olyan intim, nem mindennapi képeket csatoltak, amelyek azonnal elolvasztották a rajongók szívét.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...