Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Ez állhat Kamilla váratlan közeledése mögött

A Cheat Sheet szerint Kamilla királyné és András kapcsolata az utóbbi időben meglepő fordulatot vehetett: ez azért is különös, mert a két királyi családtag állítólag korábban egyáltalán nem kedvelte egymást. A beszámolók szerint András annak idején nem tartotta elég előkelő származásúnak Kamillát ahhoz, hogy feleségül menjen a bátyjához, és még az a híresztelés is felmerült, hogy megpróbálta rávenni édesanyjukat, II. Erzsébetet a 2005-ös esküvő megakadályozására.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Sokan Kamilla 2018-as távolmaradását is a feszült viszony jelének tekintették, amikor a királyné nem vett részt András lányának, Eugénia hercegnőnek az esküvőjén. Hivatalosan azonban egy korábban vállalt skóciai iskolalátogatás miatt hiányzott, így ebből önmagában nem lehet személyes ellentétre következtetni. A helyzet most mégis megváltozhatott: egy névtelen bennfentes szerint András az utóbbi időben igyekszik közelebb kerülni Kamillához, aki állítólag szintén nyitottabbá vált felé. A forrás úgy véli, ebben közös érdeklődésük is szerepet játszhat, hiszen mindketten rajonganak a lovakért, és egész életükben ugyanabban a szűk arisztokrata társaságban mozogtak. A közeledés mögött azonban a bennfentes szerint ennél jóval komolyabb megfontolás is állhat, mégpedig Kamilla részéről.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit tartogatnak a csillagok a következő napokban romantika terén? Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű béremelésektől, mert a nominális stabilitás és az alacsony infláció...
Home&Design
Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat számíthat, különösen akkor, ha a nappali egyszerre szolgál pihenésre,...
Lifestyle
Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a trendek köszönnének vissza. Talán nem csak nosztalgiából...
Lifestyle
A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy torokgyulladás, ellenben csendben gyilkolja az immunrendszert.
Lifestyle
„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód lényegét.