Utazás

Három természetélmény, ami távoli tájak hangulatába repít, mégis meglepően közel van

Az utazási vágyat gyakran egy fotó ébreszti fel bennünk: végtelen szavannák látványa, ciprusokkal borított, lankás dombvidékek vonzása vagy egy elképesztően zöld tájon kanyargó folyó szépsége. Az ilyen álomhelyekért azonban nem feltétlenül kell átrepülnünk a fél világot. Burgenland tájai már néhány kilométeren belül is olyan látványosan változnak, hogy egy kisebb világ körüli utazás élményét nyújtják – nagy távolságok nélkül. Pontosan ezt az érzést foglalja magában az „Olyan távol. Olyan közel. Olyan Burgenland.” mottó: három táj, három teljesen különböző nyaralási élmény, melyek kényelmesen átélhetők akár egyetlen hétvége vagy néhány nap alatt is.

Nem véletlen, hogy Burgenland felfedezésére tudatos utazóként is jó lelkiismerettel vállalkozhatunk. Burgenland ugyanis Ausztria egyetlen olyan tartománya, amely teljes területére kiterjedően kettős fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkezik. A zöld szemlélet és a fenntarthatóság itt nem pusztán egy jól hangzó kifejezés, hanem az utazási élmény szerves része – a környezetbarát közlekedéstől kezdve a természetvédelem és a regionális termékek iránti tudatos, felelős szemléletig.

Serengeti-hangulat a Fertőzugban

Ausztriában sehol máshol nem süt olyan gyakran a nap, mint itt. Lassabb az életritmus, és hosszabbak az esték. Burgenland északi részén az Alpok utolsó nyúlványai beleolvadnak a Pannon-síkságba – és ez a tájon is jól érzékelhető, mintha egy végtelen tenger tárulna elénk. Közép-Európa legnagyobb sztyepptava, a nádasokkal övezett, csillogó víztükrű Fertő tó környékén Ausztria szinte mediterrán arcát mutatja.

A tó délkeleti oldalán elterülő, határokon átnyúló Fertő–Fertőzug Nemzeti Park vidékét kiterjedt nádasok, szikes tavak és végtelennek tűnő síkságok formálják. A terület ökológiai szempontból egyedülálló Európában, ezért az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A tápanyagokban gazdag vidék a madárfajok rendkívüli sokféleségét vonzza: az Ausztriában valaha megfigyelt 430 faj közül több mint 370 itt is előfordul. A park ezért a világ minden tájáról érkező madármegfigyelők kedvelt úti célja.

A nemzeti park szavannaszerű tájain járva szinte egy afrikai szafarin érezhetjük magunkat. Itt él a vidék helyi „Big Five”-ja: a tekintélyt parancsoló vízibivaly, a ritka Przsevalszkij-lovak, a fenséges nyári lúd, a magyar szürke szarvasmarha és a homokos talajon barangoló fehér szamár.

A nemzeti park szakvezetőinek túráin a legjobb megfigyelőhelyek és a környék élővilága is megelevenedik. Akik pedig inkább önállóan fedeznék fel a vidéket, azoknak érdemes a Nemzeti Park kerékpárútját követniük.

Toszkán hangulat a szőlőtőkék és a végtelen panorámák között

Ahogy Közép- és Dél-Burgenland felé haladunk, a táj egyre lágyabbá, szelídebbé válik. A hullámzó dombokon szőlőültetvények sorakoznak, a tőkék között hangulatos pincesorok bújnak meg, a meleg fények pedig olyan mediterrán vidékeket idéznek, mint Toszkána – természetesen jellegzetes pannon hangulatban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Itt az élvezetek és a nyugodt életérzés diktálják a ritmust. A nagy múltú borászatok mellett friss szemléletű, fiatal borászok mutatják meg tudásukat, a regionális konyha fogásai pedig karakteres borokkal találkoznak. A túrázás ezen a vidéken kevésbé a sportteljesítményről, sokkal inkább a tudatos, ráérős felfedezésről szól – időt hagyva a panorámára, egy kellemes pihenőre és a következő pohár kékfrankosra.

Burgenlandnak ezt az arcát különösen szépen fedezhetjük fel a Kékfrankos vidéken vezető „WeinSteinWeg” tematikus úton vagy a dél-burgenlandi „Drei-Weinberge” Három szőlőhegy körtúrán.

Amazonas-hangulat a Rábán

Burgenland legdélebbi részén olyan vadregényes táj terül el, ami bizonyára sok utazónak igazi meglepetés lesz. Az Ausztria, Magyarország és Szlovénia területét is érintő, három országot összekötő Rába–Őrség–Goričko Natúrpark arculatát ártéri erdők, rétek, szőlőültetvények és gyümölcsösök határozzák meg. A Rába csendesen kanyarog a szinte érintetlen természetben, meglepően egzotikus hangulatot teremtve.

Aki hangtalanul siklik végig kenujával a folyón, egészen másfajta kalandot élhet át. A víz halk csobogása, a madarak éneke és a rovarok zümmögése a nagyvárosok minden zaját feledteti. Éppen ez a nyugalom adja a régió különleges vonzerejét: egy csipetnyi Amazonas-érzés Európa szívében.

Még több élmény a Burgenland Carddal

Aki a Burgenland Card partner-szálláshelyeinek egyikén tölt legalább egy éjszakát, ingyenesen megkapja a Burgenland Cardot. A kártya mintegy 380 ingyenes szolgáltatást és kedvezményes lehetőséget kínál – a természeti élményektől kezdve a kulturális, borászati és gasztronómiai programokon át egészen a wellness- és szabadidős ajánlatokig.

Különösen praktikus, hogy a közlekedést is egyszerűbbé és fenntarthatóbbá teszi. A Burgenlandon belüli ingyenes utazási lehetőségek, valamint az Ausztriában bérelt autókhoz biztosított kedvezmények segítségével kényelmesen és környezetkímélő módon fedezhetjük fel a régiót.

Forrás és fotók: Burgenland Tourismus GmbH

Oldalak

Utazás
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.