Sztárok

Lékai-Kiss Ramóna a Megasztárról: "Ez lesz az eddigi legdurvább évad"

A TV2 a hétfői sajtótájékoztatóján nemcsak a Sztárban sztár új évadának szereplőit mutatták be, hanem a Megasztár idei újításairól is lerántották a leplet.

Kiderült például, hogy a tehetségkutató versenyzői a középdöntő után ismét beköltöznek a Mega-házba. Ez utóbbi kapcsán az egyik zsűritag, Herceg Erika elárulta: a Mega-ház utolsó forgatási napján olyan esemény történt, ami mély nyomot hagyott benne. Drámából persze a válogatón sem volt hiány – az énekesnő ott még a stúdióból is kiviharzott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Megasztár kilencedik évadában a nézők olyan újításokra is számíthatnak, mint például hogy két nő, Lékai-Kiss Ramóna és Ördög Nóra vezeti a műsort, illetve a már említett Mega-ház is egy ilyen dolog. A zsűri az idei évben Marics Peti, T. Danny, Herceg Erika és Dallos Bogi lesz. A sajtótájékoztatón mikrofonvégre kaptuk Lékai-Kiss Ramónát, aki a műsor izgalmai mellett arról is mesélt, hogy idén végre egy régi álmát sikerült megvalósítania. A beszélgetést itt tudod megnézni!


Most vezeted először a Megasztárt, milyen érzés?

Nagyon szeretem a tehetségkutatókat. Életem első műsorvezetése is egy hasonló formátumhoz köthető. És most, ez a Megasztár pedig a szívemnek igazán kedves, már csak azért is, mert Ördög Nóra barátnőmmel vezethetjük együtt, és nagyon ritka az a műsorok kapcsán, amikor két női műsorvezető állhat színpadra. Ennek ellenére nyilván a Megasztár az nem elsősorban egy műsorvezető orientált fókuszú műsor, hanem inkább a mesterekről és a versenyzőkről szól, de mi is beletesszük, amit bele kell.

Okozott számodra meglepetést a forgatás?

Én azt gondolom, már sok helyen elmondtam, és sokszor, és nem is akarom, hogy ez egy ilyen elcsépelt mondat legyen, de a kilencedik évada a Megasztárnak az olyan, amit én még nem láttam. Hozzátettek ehhez a mesterek. Nyilván kellenek a konfliktusok, de hát nem tudsz, nem tudsz pártatlan maradni akkor, amikor a saját versenyzőidért küzdesz. Nyilván volt sok sírás, de összességében azt tudom mondani, hogy ez egy akkora amplitúdón mozgó hullámvasút, hogy ilyen nincs, nem létezik, úgyhogy érdemes lesz nézni.

Nagyon feszült pillanatokat láthattunk a promóban, végig ilyen volt a hangulat?

Természetesen a promócióban, amit láthatnak a nézők, megmutatjuk, hogy voltak feszült pillanatok, de a boldog pillanatokat is bevágjuk. Ahogy említettem, ez egy hullámvasút. Lesz ilyen is, olyan is, mint ahogy egy ember napja alakul. Meg kell nézni ahhoz, hogy véleményt lehessen alkotni. Az biztos, hogy a tévénézők meg mi is olyat láttunk, amit eddig még nem nagyon.

Több újítással is készült a csatorna idén, ezekről tudsz mesélni?

Az előválogatót ugye ismerik a nézők, hiszen ez már egy bevett szokás. Érkeznek a versenyzők, több ezer versenyző mutatja meg magát, hogy mit tud, és aztán jön a középdöntő. Nagyon sokan boldogok voltak, hiszen megkapták az útlevelük és most az idei újítás, hogy ugye a középdöntőből nem rögtön az élő show-ba kerülnek a versenyzők, hanem a mega házba, ahol újabb szabályok és feladatok várnak rájuk. Nahát, az volt a legdurvább része szerintem, legalábbis eddig a Megasztárnak, mert ott valahogy mindegyik mester annyira átszellemülten harcolt a saját versenyzőiért, hogy még mi is csak pislogtunk Nórival, és minket is elvittek ezek az érzelmek.

Nemrég tettél egy nagy bejelentést, mesélsz erről egy kicsit?

Régi álmomat valóra váltottam. Megnyitottam életem első éttermét, ami a Ciao Limone. Ebbe a kalandba nagyon kedves barátommal, Kántor Zsuzsival vágtunk bele, és várjuk a kedves vendégeket Balatonfüreden, közvetlen a Balaton partján, ebben a csodás kis olasz étteremben, finom ételekkel, szeretettel, lélekfeltöltődéssel. Úgyhogy érdemes eljönni hozzánk, és tényleg, hát nem is tudom, mit mondjak. Elképesztően boldog vagyok.

Leadfotó: Famcafe

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.