Sztárok

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Könnyek az éjszakában

A végső elkeseredés közepette Anita egy buliban futott össze Ráskó Eszterrel, akinek őszintén megnyílt a legnehezebb pillanatában: „Két ital között elsírtam magam, hogy én miben vagyok, hogy teljesen reményvesztett lettem. Azt mondta, küldjem el az összes leletemet egy szakembernek, és adjak még egyetlen orvosnak egy esélyt. Nem akartam már újabb orvost, de végül megtettem. Ma már azt gondolom, hogy valami isteni gondviselés volt, hogy pont akkor, pont ott találkoztunk.” Az új szakember konzultációja mindent megváltoztatott: „Az első kérdése az volt: Miért nem csináltak eddig FSH-receptorvizsgálatot? Kiderült, hogy valószínűleg teljesen rosszul stimuláltak korábban. Onnantól kezdve gyakorlatilag egyenes út vezetett a sikerhez.” A megfelelő kezeléssel végül egészséges embriók jöttek létre, és Anita 45 évesen életet adott kisfiának, Noelnek, jelenleg pedig már a második gyermekét várja. Az érzelmes és megrázó részletekről a Fertility Fórum – Ha nem jön a baba podcast legújabb adásában Dr. Vereczkey Attila meddőségi szakorvos vendégeként beszélt nyíltan a műsorvezető, aki sorstársainak is erőt szeretne adni a megrázó vallomásával.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Címlapfotó: RTL

Oldalak

Sztárok
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.
Lifestyle
Emmanuel Macron különleges uralkodói címet birtokol, amelytől 2027-ben végleg búcsút kell vennie.
Lifestyle
Lujza már kint volt a Szigeten, ahol egy olasz srác tésztás poénnal próbált meg felszedni egy lányt.
Sztárok
A rajongók hónapok óta találgattak, most azonban egy nyaralási fotó végleg leleplezte a mesébe illő Forma-1-es álompárt.
Lifestyle
Bár a klímát már lehet távolról is vezérelni, de a szakértők egyáltalán nem ajánlják, hogy így használjuk.
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.