Katalin hercegné könnyekig meghatódott: Vilmos és a gyerekek így ünnepelték hatalmas sikerét

Meghitt pillanatokat osztott meg Katalin hercegné azután, hogy elsőként teljesítette a brit királyi családból a National Three Peaks Challenge-et – a minap publikált fotók azt a megható momentumot örökítették meg, hogyan fogadták a szerettei, mikor célba ért.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mindannyian büszkék rá

Katalin hercegné egy igazán különleges teljesítménnyel zárta le gyógyulásának egyik meghatározó időszakát: a walesi hercegné sikeresen teljesítette a National Three Peaks Challenge-et, amelynek során egyetlen nap alatt feljutott Anglia, Skócia és Wales legmagasabb hegycsúcsaira. A bravúrral történelmet is írt, hiszen a brit királyi család tagjai közül elsőként vitte véghez ezt a rendkívül megterhelő kihívást – az akcióról ráadásul csak azt követően számoltak be, hogy az utolsó állomást is sikeresen maga mögött hagyta. Katalin elárulta, hogy vállalásával a Royal Marsden kórházat kívánta segíteni – azt az intézményt, ahol ő maga is daganatos kezelést kapott. Mint írta, ez az ügy különösen közel áll a szívéhez, ezért hálás, hogy ilyen módon is támogathatja a kórház munkáját.

A National Three Peaks Challenge az Egyesült Királyság egyik legismertebb állóképességi próbatétele. A résztvevőknek 24 órán belül kell meghódítaniuk a skót Ben Nevist (1345 méter), az angliai Scafell Pike-ot (978 méter), valamint a walesi Yr Wyddfát, ismertebb nevén Snowdont (1085 méter). A hegycsúcsok között ráadásul hosszú autóutak várnak a résztvevőkre: összesen mintegy 744 kilométert kell megtenniük két keréken, miközben a túrák során nagyjából 37 kilométeres gyaloglás és több mint 3000 méternyi szintkülönbség is leküzdésre vár. A kihívás nemcsak kiváló fizikai erőnlétet követel, hanem precíz szervezést, kitartást és összehangolt csapatmunkát is.

A leendő királyné azzal a tudattal csinálta végig a megmérettetést, hogy teljes mértékben számíthat a családja támogatására, szerettei pedig mindezt azzal is bebizonyították, hogy ott vártak rá az utolsó állomáson, amikor célba ért. A nagy pillanatról jó pár igencsak megható felvétel is készült, melyeket a walesi hercegi pár a hivatalos Instagram-oldalukon mutattak meg a világnak; ha kíváncsi vagy a szívmelengető fotókra, akkor kattints tovább a galériára!

Leadfotó: Andrew Matthews - WPA Pool/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.