Ez a szín uralja majd 2026 második felét: a feng shui szerint elképesztő szerencsét vonz az otthonodba

A feng shui hívei szerint az otthon színei sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az életünkre, mint azt elsőre gondolnánk. Egy árnyalat különösen nagy figyelmet kapott 2026 második felében, mivel kedvező energiákat és szerencsét hozhat a lakásba.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ebből a színből érdemes lesz feltankolni

A feng shui egy több ezer éves kínai térrendezési filozófia, amely abból indul ki, hogy környezetünk folyamatosan hat ránk, még akkor is, ha ezt nem mindig vesszük észre. Sokan a bútorok elhelyezésével vagy a rend fenntartásával azonosítják ezt az irányzatot, valójában azonban a színeknek is kiemelt szerep jut benne. A különböző árnyalatok ugyanis a feng shui szerint kapcsolatban állnak az öt elemmel – a fával, a tűzzel, a földdel, a fémmel és a vízzel –, ezek egyensúlya pedig meghatározhatja egy helyiség energetikai minőségét. Nem véletlen, hogy egyes színek nyugalmat árasztanak, míg mások aktivitásra ösztönöznek vagy éppen kreatívabbá tesznek bennünket.

Az otthon kialakításakor ezért sok feng shui-szakértő nem csupán esztétikai szempontokat vesz figyelembe, hanem azt is, hogy egy adott árnyalat milyen hatást gyakorolhat a lakók közérzetére. Az elmúlt években a természetközeli tónusok kerültek előtérbe, ám a szakértők szerint 2026 második felében egy különleges szín válhat igazán meghatározóvá. Úgy vélik, ez az árnyalat nemcsak elegáns és időtálló, hanem a bőség, a fejlődés és a kedvező lehetőségek energiáját is erősítheti a lakásban. Galériánkból megtudhatod, melyik az a szín, amely az idei év második felét uralja majd, és hihetetlen szerencsét hoz az otthonodba!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.