Sztárok

Négy millió forint? Nicole Kidman lányának szalagavató ruháján sokan kiakadtak

4 080 700 forint

Amitől a legtöbben kiakadtak: a ruha körülbelül 13 000 dollárba, mai árfolyamon több mint négymillió forintba kerül. Egy szalagavató báli ruhája. Míg mások általában azon gondolkodnak, hogy hol és milyen ruhát vegyenek, hogy minél olcsóbban megússzák ezt a napot, Sunday Rose megjelenése egy igencsak más kategóriát képvisel. És sokak szerint kicsit sem tűnik spontán választásnak. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik: Sunday Rose már nem ismeretlen a divatvilágban. A Miu Miu kifutóján debütált, és rendszeresen megjelenik a kifutón a párizsi divathéten is. Gyakran modellkedik a Diornak is, és márciusban az ELLE Australia címlapján is szerepelt. A jelek szerint pedig a saját karrierépítésének veti alá a középiskola elvégzését is, még akkor is, ha ezzel most egy picit az osztálytársaival szembeni lojalitását dobja a kútba. "Ennek a ruhának az árából mindenki felöltözhetett volna" - írta egy édesanya az egyik közösségi oldalon a kép alatt, sőt, azt is hozzátette: ez a ruha és a döntés legalább annyira az édesanyja, Nicole Kidman felelőssége, mint a lányé.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Címlapfotó: GettyImages

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.