Anger Zsolt három évtizedig titkolta, hogy van egy lánya, most viszont szívszorító vallomást tett az apaságról

Az Aranyélet című bűnügyi sorozat Hollósi Endréje a #BOCHKOR című beszélgetős műsorban árulta el a nagyközönségnek, hogy 31 évvel ezelőtt született egy lánya.
A szülői lét nehézségei
A minap mi is megírtuk már, hogy a #BOCHKOR című talkshow friss adásában a szülői felelősségvállalásról beszéltek Bochkor Gábor műsorvezető meghívott vendégei. A rádiósként is ismertté vált híresség az adás során nehezményezte, hogy mennyire nehézkes a megélhetés a mai fiatalok számára, hiszen keresetük egy jelentős részét (nem ritkán a felét) lakhatásra kell költeniük, így pedig alig marad pénzük ruházkodásra, élelmezésre, szórakozásra és más célokra.
Bochkor arról is szót ejtett, hogy lakást szeretne vásárolni Várkonyi Andreával közös lányának, Nórának, ezzel is bebiztosítva, hogy a sztárcsemete kiegyensúlyozott és nyugodt egzisztenciális körülmények között kezdhesse meg önálló életét.
"...van ebben egy szülői elv is, hogy mi azért dolgozunk, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen, mint amilyen nekünk volt. Ez generációról generációra megy tovább. (...) Régen azzal tudtak volna könnyíteni rajtunk, ha – mondjuk – egy lakást kapunk, de az elképzelhetetlen volt, vagy egy autóval esetleg. Adnék, ha igény lenne rá... De azért, mert ebben az életben gyakorlatilag minden ember végigszenvedi a munkahelyeit, hogy aztán a fizetése felét lakhatásra fizesse! Ez abnormális! Azzal, hogy kap tőlem egy lakást, már tényleg csak azzal kell foglalkoznia, hogy fenntartsa magát, később a családját stb., akkor ezzel én sokat segítettem" - fogalmazott a műsorban Bochkor.
Ugyanakkor nem ő az egyetlen híres édesapa, aki a szülői lét nehézségeiről vallott a talkshowban: Anger Zsolt színész, az Aranyélet egykori Hollósi Endréje még meglepőbb vallomással rukkolt elő - szúrta ki a Story.hu. A Jászai Mari-díjas művész bevallotta: több mint három évtizeddel ezelőtt született egy gyermeke.
Lapozz tovább, galériánkban elolvashatod Anger Zsolt teljes vallomását!





























