Sztárok

Elhunyt Nádasdy Ádám

Hetvenkilenc esztendős korában elhunyt a jeles költő, nyelvész és műfordító, Nádasdy Ádám.

Nyelvészként, költőként és műfordítóként is maradandót alkotott

"A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó szerzője 2026. március 29-én, 79 éves korában elhunyt. Gyászolják: férje Dr. Patczai Márk, lányai Nóra és Vilma,unokái Ábel, Olga, Noémi, Ágnes, Konrád és Matild valamint kollégái, tanítványai, tisztelői" - közölte a szomorú hírt a Facebookon Török András.

Nádasdy Ádám 1947-ben, Budapesten látta meg a napvilágot Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas magyar opera-, színházi és filmrendező, illetve Birkás Lilian operaénekesnő gyermekeként. Az ELTE angol-olasz szakán 1970-ben szerzett diplomát, majd 1972 és 2018 között az egyetem angol nyelvészeti tanszékén oktatott. 1997-től 2003-ig tanszékvezetőként is tevékenykedett. 2012-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, 2017-től pedig professor emeritusként folytatta.

Szakterülete az angol nyelvészet – különösen a hangtan –, illetve a nyelvtörténet és germanisztika, valamint a magyar hangtan volt. 2004-ben a Zuger Kulturstiftung Alapítványtól egy féléves berlini ösztöndíjat nyert.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutatás és oktatás mellett a Magyar Narancs nyelvi ismeretterjesztő cikksorozatának, a Modern Talkingnak is szerzője volt. Versei több kötetben jelentek meg.

1990-ben Déry Tibor-jutalommal, 1993-ban Robert Graves-díjjal, 2000-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2003-ban megkapta a Budapestért díjat "a magyar nyelvről való korszerű, tudományos igényű gondolkodás terjesztésében végzett eredményes munkájáért és műfordításaiért", továbbá a Szépíró-díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal jutalmazták "költői és bátor szellemű műfordítói munkásságáért".

Színdarabfordításait – köztük Shakespeare-drámákat – l. alább –, több színház játszotta. Oscar Wilde Bunburyjének fordítását (Szilárdnak kell lenni alcímmel) a Radnóti Színház mutatta be 2002-ben. Az Operában a 2009/2010-évadtól kezdve az ő fordításából készült feliratokkal játsszák a Figaro lakodalmát, a budapesti Radnóti Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház pedig szintén Nádasdy Ádám friss fordításában játssza 2011 februárjától, ill. márciusától G. B. Shaw Pygmalionját.

2016-ban jelent meg Dante Isteni színjátékáról készített fordítása. Pokol-fordítását korábban részletekben közölte a Műút folyóirat. 2019-ben jelent meg kötete, amelyben mai magyar nyelvre ültette át prózában a Bánk bán eredeti szövegét, s ezt az eredetivel együtt közli. Hasonló kiadásban jelent meg 2022-ben a Csongor és Tünde, 2023. augusztusban pedig Az ember tragédiája prózai fordítása.

Leadfotó: ELTE Bölcsészettudományi Kar

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A muskátli nagyon jól bírja az őszt is, ha ügyesen gondozzuk, de ilyenkor már más ritmusban él, mint nyáron.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című műsorának vőlegénye, Kemenczés László megrázó őszinteséggel vallott a múltjáról: egy korábbi kapcsolatában a menyasszonya hónapokkal az esküvő előtt megcsalta,...
Lifestyle
A Tűz Ló évének ősze egyesek számára lendületet, sikereket és új lehetőségeket, másoknak viszont váratlan akadályokat és nehezebb időszakot tartogathat a kínai horoszkóp szerint.
Sztárok
Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan-Steiner a görögországi Mykonos szigetén ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat, ahonnan a színész-újságíró egy rendkívül mély és tanulságos...
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.