Sztárok

Séfek séfe: roppant kínos bakit szúrtak ki a nézők a finálé után, erre kevesen gondoltak

Véget ért a Séfek séfe hetedik évada, és a nézők azonnal ki is szúrtak egy bakit a döntő után.

Mikula Patrik kapta a legtöbb szavazatot

A Séfek séfe hetedik évada ismét bebizonyította, hogy a gasztroműsorok között továbbra is kiemelkedő helyet foglal el. A versenyzők kreativitása, a zsűri szigorú, de szakmailag megalapozott értékelése, valamint a műsor dramaturgiája együtt olyan élményt nyújtott, amely hétről hétre a képernyők elé szegezte a nézőket.

Persze idén is volt rengeteg balhé, amiből a nézőknek már kezdett kicsit elege lenni. A műsort azonban csak az nyerhette meg, aki ezeket igyekezett kizárni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A finálé különösen nagy várakozással övezett esemény volt, hiszen három rendkívül eltérő stílusú és személyiségű versenyző jutott el a végső megmérettetésig: Mikula Patrik, Molnár Dávid és Marczinek Norbi. Mindhárman saját háromfogásos menüsorral igyekeztek elkápráztatni a meghívott, elismert séfeket, akiknek véleménye döntő szerepet játszott abban, ki emelheti magasba a trófeát.

A nézők egy elég érdekes bakit is kiszúrtak a finálé után. Mi volt ezt pontosan, és mit mondtak a kommentelők a győztesről, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...