Utazás

Itt már az óvatosság sem elég: veszedelmes vadállatok jelentek meg Magyarországon - bárki bajba kerülhet

A magyarok évszázadokon keresztül éltek együtt a hazánkban őshonosnak számító nagyragadozókkal, az utolsó 150 esztendőben viszont egész egyszerűen "elszoktunk tőlük". Igen ám, de napjainkban ismét nagyobb számban jelennek meg Magyarországon, így aztán megannyi tévhit is kering velük kapcsolatban.

Sokan azt hitték, nem térnek vissza többé a nagyragadozók Magyarországra

A farkasok, a medvék és a hiúzok elsősorban a környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően jelentek meg ismét Magyarország különböző régióiban, amit persze üdvös fejleményként is lehetne értékelni, ugyanakkor az is teljesen érthető, ha e vadon élő állatok felbukkanása sokakban riadalmat, félelmet kelt - írja a WWF.

A szóban forgó nagyragadozók egyébként korábban egész Európában elterjedtnek számítottak, így aztán nem is csoda, hogy Magyarországon is felütötték a fejüket. Az emberek mindig is óvták haszonállataikat ezektől a széles körben veszélyesnek tekintett fajoktól, így hát üldözték is azokat. A farkasok, a hiúzok és a medvék természetes élőhelye ugyanakkor egyre szűkült, köszönhetően a különböző emberi tevékenységeknek, illetve a modernizációnak (fakitermelés, mezőgazdaság, urbanizáció).

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A 20. században a nagyragadozók kontinensünk számos térségében visszaszorultak, kipusztultak - Magyarországról például nyomtalanul eltűntek, és sokáig azt hittük, vissza sem térnek többé.

Csakhogy az elmúlt 20-30 évben - a már említett természetvédelmi intézkedések következtében - populációjuk ismét gyarapodni kezdett, pár példányuk pedig náunk is felbukkant. A természetes ökoszisztéma szempontjából örömteli az újbóli megjelenésük, az emberekben viszont ösztönösen is riadalmat, pánikot keltenek, az állattartók, a vadászok és a vadgazdálkodók pedig számos problémával és konfliktussal kénytelenek - hogy stílszerűen fogalmazzunk - "farkasszemet nézni" e ragadozók visszatérése miatt.

Lapozz tovább a galériára, a cikk folytatásából az is kiderül, mennyire veszélyesek valójában a hazánkban újra felbukkanó nagyragadozók!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.