Utazás

Mi az áthaladási sorrend a kereszteződésben? A napnál is világosabb a megoldás, a magyar sofőrök 80%-a mégis eltéveszti a választ

Négy autó érkezik ugyanahhoz a kereszteződéshez. Vajon milyen sorrendben haladhatnak át? Te tudod a helyes választ?

Evidensnek tűnik a megoldás, sokan mégis elvéreznek ezen a teszten

Lassan, de biztosan közeleg a hétvége, ilyenkor pedig - talán nem veszed észre magadon, de - nehézkesebben mozognak az agy apró fogaskerekei is. Ráadásul már belátható közelségbe került a karácsony (bizony: három hét, és kezdetét is veszi az év végi ünnepi időszak), ez pedig már önmagában is elegendő ok arra, hogy az ember egész egyszerűen elkényelmesedjen - úgy a munkában, mint a mindennapi teendőit illetően.

A vezetés persze a legtöbb sofőr számára rutinfeladat, akárcsak a fogmosás, az öltözködés, a főzés vagy éppen a bevásárlás. Bizonyára te magad is úgy hiszed, hogy a közutakon már nem érhet nagy meglepetés, hiszen nem ma pattantál először volán mögött, minden összetettnek tűnő forgalmi helyzetben kiismered magad, nagy rutinod van, és ha mégis olyan szituációval találkoznál, ahol nem tudod rögtön, mi is a helyes lépés, majd "menet közben" feltalálod magad.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Igen ám, de időnként mégis biztonságosabb - és bölcsebb is - felidézni mindazt, amit az elméleti KRESZ-oktatás során megtanultál. Ezt most egy nagyszerű teszt keretén belül teheted meg. Vigyázz, bár a megoldás kézenfekvőnek tűnik, a magyar sofőrök 80 százaléka mégis rossz választ ad meg a játék során.

Lássuk, te vajon a fennmaradó 20 százalékba tartozol-e. Irány a galéria, dobd be magad és bizonyítsd be, hogy nincs olyan KRESZ-teszt, ami kifogna rajtad!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.