Lifestyle

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Szerelme épp a legfontosabb dologban hazudott a férfinak

A mostani házasságok egy jelentős része (bízzunk benne, hogy azért nem a többsége) sajnos idejekorán véget ér. Hogy a mai, modern frigyek manapság miért nem olyan tartósak, mint mondjuk 80, vagy akár 100 évvel ezelőtt, arról persze napestig lehetne vitatkozni (a 20. század első évtizedeiben, a régi polgári világ bukása előtti érában a válás intézménye még korántsem volt olyannyira természetes és hétköznapi, mint manapság; a házasságot sok esetben a kényszerűség vagy bizonyos anyagi megfontolás szülte, és nem mindig tükrözött mély érzelmeket; és persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egy évszázaddal ezelőtt az emberek még teljesen más erkölcsi alapelvek szerint élték az életüket, mint a jelenkorban). Sőt, az is parázs viták tárgyát képezhetné, hogy vajon az akkori, vagy a mostani helyzet volt-e előnyösebb a stabil, érzelmekben gazdag, boldog szerelmi kapcsolatok kialakítása szempontjából.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ha az 1910-es években egy férj vagy egy feleség nem volt egészen elégedett azzal a személlyel, akit a szeszélyes végzet szánt neki, akkor bizony viszonylag kevés lehetőség volt a kezében helyzete megváltoztatására. Szerencsére a modern időkben a válás már gyors és zökkenőmentes procedúra, s egy "hirtelen felindulásból elkövetett" házasságot gyorsan fel lehet bontani - erre különösen akkor lehet szükség, ha az egyik házastárs csak az esküvő után ébred rá, hogy szíve választottja épp a legfontosabb dologban hazudott neki...

Lapozz tovább, a galériában olyan történetet mutatunk, mely téged is brutálisan fel fog kavarni!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.