Lifestyle

Ha nálad is felvillan ez a figyelmeztetés a Messengerben, azonnal lépj ki a beszélgetésből, különben nagy pácba kerülhetsz

Idén hozzávetőleg nyolcmillió csaló fiókját számolták fel a Metához tartozó közösségi médisá platformokon. A Facebook anyacége hamarosan több alkalmazásban is bevezet egy új funkciót, mely a rosszhiszemű felhasználók elleni védekezést hivatott segíteni.

Gyors értesítés érkezik, ha veszélyben vagy

Idén nagyjából nyolcmillió csaló fiókját számolták fel a Metához tartóz közösségi médiás platformokon, miközben eltávolítottak körülbelül 21 ezer Facebook-oldalt is. Ez utóbbiak azért kerültek törlésre, mert valódi cégek ügyfélszolgálatának adták ki magukat. Jóllehet mindez számottevő sikerként könyelvehető el, a Facebook anyacégének bőven akad még tennivalója ezen a területen.

Az idősebb felhasználók különösen védtelenek a különböző csalásokkal, átverésekkel szemben, hiszen ők eleve nehezebben igazodnak el a világháló ágas-bogas - és sokszor nem kevés veszélyt rejtő - erdejében.

Nyilvánvaló, hogy a helyzetet nem egyik napról a másikra fogja orvosolni a Meta, de azért üdvözlendő, hogy a Mark Zuckerberg által irányított techóriás határozott lépéseket tesz a közösségi platformjain tapasztalható csalások, átverések visszaszorítása érdekében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miként arról az Engadget cikke is beszámolt, a Meta nemsokára új biztonsági funkciókkal látja el a Messengert és a WhatsApp-ot is. Az újdonság vitathatatlan előnye, hogy gyorsan és egyszerűen értesíti majd a csalók által célba vett felhasználókat a rájuk leselkedő veszélyről.

Lapozz, a cikk folytatását a galériában olvashatod el!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...