Sztárok

Elizabeth Hurley kicselezi az öregedést, mivel gyerekkorától kezdve ezt eszi

Akik követik a színésznőt, azok tudják, hogy Elizabeth Hurley még 60 évesen is szokott megosztani magáról fürdőruhás képeket.

Akár több mint 30 évet is letagadhatna, de ez nem véletlen

Elizabeth Hurley egy angliai kisvárosban, Basingstoke-ban született, ahol a színház és a divat még nem voltak kézzelfogható lehetőségek. Gyerekként balett-táncos szeretett volna lenni, és már korán megmutatkozott benne az a fajta színpadi érzékenység, amely később a karrierjének alapja lett.

Az 1980-as évek végén kisebb szerepeket kapott brit filmekben és sorozatokban, de az igazi áttörés jóval később jött.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hurley nem akart drámai hősnő lenni, inkább a könnyed, szórakoztató szerepeket választotta, amelyekben önironikus módon játszhatott a sztereotípiákkal. A következő években olyan filmekben szerepelt, mint az „Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke” vagy a „Bájkeverő”.

Közben modellként is egyre sikeresebb lett, és a bájából nem veszített semmit. Sokak szerint Hurley több mint az életkora felét letagadhatná.

A színésznő már gyerekkorától kezdve kicselezi az öregedést, de mi a nagy titka? Nos, a galériánkban eláruljuk!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.