Lifestyle

Már egy napja megnyerte a Nobel-díjat ez az amerikai kutató, de még mindig nem tudták elérni, hogy közöljék vele a jó hírt

A 64 esztendős Fred Ramsdell egyik nagy hobbija a kirándulás: az immunológus épp egy nagyszabású természetjáráson vett részt, amikor megnyerte a Nobel-díjat, de mivel az út előtt szándékosan elérhetetlenné tette magát, így azóta sem sikerült kapcsolatot teremteni vele.

Mindig csak a bejelentés napján tudják meg, hogy nyertek

Az ember nem minden nap nyer Nobel-díjat: az ilyesmi mindig a tudományos munkásság egyfajta betetőzését jelenti, még abban az esetben is, ha a díjazott későbbi szakmai tevékenységét később még újabb és újabb emlékezetes fejezetek tarkítják.

A Nobel Bizottság hosszabb ideje nem tudja elérni az orvostudományi Nobel-díj egyik új nyertesét - írja a The Guardian. A 64 esztendős amerikai immunológus, Fred Ramsdell jelenleg épp imádott hobbijának, a természetjárásnak hódol, és mivel a kutató a kirándulásai során nem használ sem mobiltelefont, sem internetet - vagyis tulajdonképpen szándékosan elvágja magát a külvilágtól -, így már egy napja nem tudtak kapcsolatot teremteni vele.

Ramdsell két másik kollégájával, Mary E. Brunkow amerikai és Szakagucsi Simon japán kutatóval együtt részesült Nobel-díjban, mégpedig a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jeffrey Bluestone, Ramsdell barátja, és a tudós munkahelyéül szolgáló laboratórium egyik társalapítója azt mondta: az immunológus minden elismerést megérdemelne páratlan szakmai eredményeiért, de egyelőre még ő sem tud kapcsolatba lépni vele.

"Én is megpróbáltam elérni, de sajnos nem jártam sikerrel. Szerintem valahol Idahóban túrázik" - nyilatkozta Bluestone az AFP francia hírügynökségnek.

A Nobel-díj nyerteseit sosem értesítik előre a nagy fejleményről: az érintettek mindig a bejelentés napján szereznek tudomást a kitüntetésükről. Ez a körülmény nem csupán idén, hanem már a múltban is számtalan emlékezetes, egyszerre szórakoztató és meghökkentő pillanatot teremtett.

Kíváncsi vagy, milyen körülmények között tudta meg Karikó Katalin, hogy Nobel-díjat kapott? Akkor kattints a galériára és olvass tovább!

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.