Szakértők szerint ezt a 6 dolgot soha nem lenne szabad a pincédben tárolni

A pince nagyon könnyen válhat az otthon „mindent elnyelő helyiségévé”, hiszen ide kerülnek a szezonális eszközök mellett azok a tárgyak is, amelyeknek máshol nincs helyük. Attól azonban, hogy ez a tér szinte mindent befogad, még nem jelenti azt, hogy minden oda is való. A pince sajátos körülményei miatt bizonyos holmik tárolására egyáltalán nem alkalmas.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Szuper tárolási helyiség - de nem mindennek

A pincéről akár találóskérdést is ki lehetne alkotni: mi az, amibe mindent bepakolunk, mert úgy tűnik, minden elfér benne, mégsem alkalmas minden tárolására? A pince tipikusan olyan hely az otthonban, ahová tényleg minden kerülhet – a gyerek kinőtt ruhái, az ünnepi dekorációk, egy feleslegessé vált konyhai vagy dolgozó szék, vagy épp a szomszéd biciklije. Ez a helyiség azonban – bármennyire úgy tűnik, hogy minden limlomot elnyel – nem ideális minden kallódó holmi tárolására. Még a szépen kialakított pincék is hajlamosak a hőingadozásra, a nedvességre és a kártevők megjelenésére, hát még a nem szigetelt változatok. Éppen ezért fontos végig gondolni, mit viszünk le, és mit nem. Bizonyos tárgyak, anyagok és eszközök kifejezetten megsínylik a pincei körülményeket. Nemcsak a tartósságuk mehet rá, de olykor még az egészségünket is kockáztatjuk, ha ott tároljuk őket.

Lássuk tehát, mely dolgoknak nem érdemes helyet szorítani a pincében!

Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...