Rettenetes, ami vele történt: csupán 40 éves volt a színésznő, amikor saját otthonában hidegvérrel meggyilkolták

Adrienne Shelly mindig is világosan tudta, mit szeretne kezdeni az életével. Színészetet, illetve filmkészítést tanult, hogy valóra váltsa álmát, és a szórakoztatóiparban dolgozhasson, ám egy borzalmas tragédia örökre megváltoztatott mindent.

Ragyogó tehetséget vesztett el Hollywood

Adrienne Shelly nem csupán egy név volt a sok közül a filmvilágban, hanem színésznő, író, rendező, szerető édesanya, hűséges feleség, jó barát és elkötelezett művész is, aki a színpadi szereplésektől a saját darabok írásán át a filmrendezésig minden területen letett valamit az asztalra, mígnem kreativitása tragikusan, brutális módon megszakadt mindössze negyvenéves korában. Pár héttel azelőtt halt meg, hogy a saját maga által írt és rendezett független film, a Pincérlány - Édesen is csípős elfogadást nyert volna a Sundance Filmfesztiválra. A romantikus dramedy, amelyben Keri Russell alakította a főszereplőt, később kultikus siker lett, és Broadway-musicalt is ihletett, ráadásul a mozitörténelem során elsőként egy teljesen női kreatív csapattal diadalmaskodott. Adrienne Shelly azonban ezt már nem élhette meg: 2006. november 1-jén brutálisan meggyilkolta a 19 éves Diego Pillco, miután a színésznő épp a West Village-i lakásába lépett, amelyet irodaként használt, és ahova támadója azért tört be, hogy kirabolja. A gyilkos a szörnyű incidenst öngyilkosságnak próbálta álcázni, Adrienne holttestét pedig órákkal később a férje, Andy Ostroy találta meg. Ha a férfi nem áll bele sziklaszilárdan abba a hivatalos álláspontba, miszerint felesége önkezével vetett véget az életének, és ha nem sikerült azonosítani Pillco cipőjének nyomát a fürdőszoba padlóján, a tragédia részletei valószínűleg máig rejtve maradtak volna, és sosem derült volna ki a szomorú igazság, ami napjainkban is rendkívül megrázóan hat. A teljes történetet a galériában tudod elolvasni!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Leadfotó: Richard Corkery/NY Daily News Archive via Getty Images

Forrás: The Guardian

Oldalak

Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...