Kiderült Anne Hathaway titka: ennek köszönheti, hogy még mindig úgy néz ki, mint egy 20 éves

Apró, mégis jelentőségteles részletek

Anne Hathaway titkainak egyike az, hogy különös figyelmet fordít a táplálkozásra. Egy interjúban nevetve jegyezte meg: „A negyvenes éveimben rájöttem, hogy táplálkozás terén teljesen másképp kell támogatnom a testemet. Ha visszamehetnék a huszonöt éves önmagamhoz, jobb tanácsot adnék neki az étkezéssel kapcsolatban”. A bőrápolásban szintén fegyelmezett és következetes. Hosszú ideje ugyanaz a kozmetikus, Su-Man segíti abban, hogy mindig kifogástalan legyen a megjelenése. A szakember szerint Anne rendkívül fegyelmezett: a rendszeres arcmasszázs, a legalább 30-as faktorú fényvédő és a reggeli maszkok mind a mindennapjai részét képezik. Filmes munkái mellett a színésznő a Shiseido egyik nagykövete is, amely a Vital Perfection termékvonalával kifejezetten az érett bőr támogatását célozza. „A megfelelő arcápolás az egyik legfontosabb befektetés, amit életünk során tehetünk” – vallja Az ördög Pradát visel sztárja, aki úgy érzi, a negyedik X felett még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vonásai karbantartására, mint fiatalabb korában. Sőt, arra is esküszik, hogy hosszú ideje nem fogyaszt alkoholt. „A harmincas éveimben úgy döntöttem, lemondok az alkoholról. Nem bírtam tovább. Nem tudtam azt az életet élni, amit akartam, miközben ittam” – nyilatkozta korábban a People magazinnak, hozzátéve, nem tervezi, hogy újra pohárhoz nyúl, amíg gyermekei el nem költöznek otthonról.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz tovább!

Oldalak

Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...