Sztárok

Elhunyt Robert Redford

A hatvanas-hetvenes évek egyik legismertebb hollywoodi színész-rendezőjét álmában érte a halál kedd reggel.

Örökre elment Hollywood ikonikus férfisztárja

Nyolcvankilenc éves korában meghalt Robert Redford amerikai színész-rendező, a hatvanas-hetvenes évek Hollywoodjának egyik legnagyobb ikonja - számolt be róla a New York Times. Redford, aki 2018-ban vonult vissza a színészettől, kedd reggel, saját otthonában hunyt el. A hírességet képviselő ügynökség nem tájékoztatta a nyilvánosságot a halál pontos okáról, azt azonban hozzátették, hogy a Golden Globe- és Oscar-díjas világsztár álmában halt meg.

Robert Redford 1936-ban, a Kalifornia állambéli Santa Monicában született, és először a Broadway színpadán mutatkozott be a nagyközönségnek. Első mozija az 1960-ban bemutatott Eljő a jeges volt (Eugene O'Neill azonos című drámája alapján), amit a világhírű Sidney Lumet rendezett. A fiatal Redford 1966-ban már Sydney Pollack kamerái előtt állva szerzett újabb krediteket (Ez a ház bontásra vár), majd ugyanebben az évben Arthur Penn (Bonnie és Clyde) nagy hatású társadalmi drámájában, a Marlon Brando főszereplésével készült Az üldözőkben is megvillantotta tehetségét.

Egyik legikonikusabb filmje az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök: a western műfajának örökös toposzait kiforgató-újraíró modern klasszikusban Paul Newman oldalán parádézott. Később olyan politikai krimikben játszott főszerepet, mint A keselyű három napja (1975) vagy Az elnök emberei (1976), de a nagy gazdasági világválság korába kalauzoló, nem kevésbé legendás bűnmoziban, A nagy balhé (1973) címűben is emlékezetes alakítást nyújtott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nyolcvanas-kilencvenes években már keveset filmezett. Felbukkant ugyanakkor Sydney Pollack számos díjjal elhalmozott melodrámájában, a Távol Afrikától (1985) címűben, később pedig a Tisztességtelen ajánlat (1993), A suttogó (1998), a Kémjátszma (2001) és a Minden odavan (2013) című filmekkel öregbítette hírnevét.

Redford a 80-as évek elején rendezőként is bemutatkozott. Direktorként jegyzett filmjei (Átlagemberek, 1980; Kvíz show, 1994; A suttogó, 1998; Bagger Vance legendája, 2000; A hallgatás szabálya, 2012) szintén nagy sikert arattak. Az Átlagemberekért a világsztár 1981-ben rendezői Oscar-díjat is kapott.

Redford elévülhetetlen érdemeket szerzett az amerikai független film népszerűsítésében. A legendás Sundance Filmfesztivál megalapítása is a néhai hollywoodi filmcsillag nevéhez fűződött.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...