Hemzsegtek a pucérruhák az MTV VMA gálán – Mutatjuk a legdögösebb sztárokat

Idén sem kellett hajkurászni a látványos meztelenruhákat viselő sztárokat MTV Video Music Awards gálán – galériánkban most összeszedtük, melyek keltették a legnagyobb szenzációt.

Extrémre vették a figurát

Idén ismét reflektorfénybe kerültek a könnyűzenei világ legnagyobb sztárjai, hiszen vasárnap lezajlott a 2025-ös MTV Video Music Awards, amelyet ezúttal New York egyik legmodernebb rendezvényhelyszínéről, a UBS Arénából sugároztak élőben. A VMA minden esztendőben az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt zenei esemény, ahol nemcsak a legnépszerűbb előadók és slágereik kapnak elismerést. Az este legfőbb elismerését Ariana Grande vehette át, hiszen a Brighter Days Ahead című dalához készült videóklip nyerte el a gála legnagyobb díját, így az énekesnő összességében három szobrocskával térhetett haza, amivel kétségkívül letarolta a mezőnyt. Az abszolút rekorder azonban Lady Gaga volt, aki négy díjat is bezsebelt, köztük a legnagyobb presztízsű elismerést, az év előadója címet – a győzelem különösen megható pillanat volt a díva számára, ugyanis mindössze két nappal korábban még kénytelen volt lemondani egy floridai koncertjét rendkívül megterhelt hangszála miatt. Köszönőbeszédében elárulta, hogy nem tud végig ott maradni a gálán, mert sietnie kell New Yorkba, a Madison Square Gardenbe, ahol vasárnap este újabb koncert várta, alig másfél órával később pedig a közvetítésben már onnan láthatták a nézők, amint előadja az Abracadabra és The Dead Dance című dalait. Sabrina Carpenter is kiemelkedően szerepelt, hiszen három „Moon Person” díjat vihetett haza, köztük az év albumának járó elismerést a Short n’ Sweet című lemezéért. A gálán Rosé is reflektorfénybe került, aki Bruno Marsszal közös daláért, az APT.-ért nyerte el az év dala díjat, míg a KATSEYE nevű formáció az MTV Push-előadás kategóriában diadalmaskodott a Touch című számával, míg Gaga és Bruno Mars közös produkciója, a Die With a Smile a legjobb kollaborációnak járó trófeát hozta el. Az este során több életműdíj is gazdára talált: Mariah Carey a Video Vanguard Awardot vehette át, Busta Rhymes kapta az első Rock the Bells Visionary elismerést, Ricky Martin pedig az első Latin Icon Award díjjal gazdagodott – természetsen mndannyian színpadra is léptek, hogy felejthetetlen fellépéssel ünnepeljék az alkalmat. A 2025-ös VMA ezen felül két új kategóriát is bevezetett – a legjobb pop előadó és a legjobb country videó díját –, ezzel is igazodva a zeneipar változatosságához, emellett a show története során először a CBS csatornán is adásba került, az MTV mellett a Paramount+ prémium előfizetői is élőben élvezhették a látványos műsort. És ahogyan azt már az ilyen eseményeken megszokhattuk, a világsztárok most is alaposan kitettek magukért a ruhaválasztásukat illetően, merész pucérruhákból pedig ezúttal sem volt hiány – sőt, egyes hírességek olyan extrém megjelenéssel rukkoltak elő, hogy outfitjük láttán még mindig keressük az állunkat. Galériánkban megmutatjuk a legemlékezetesebb darabokat:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Dia Dipasupil/FilmMagic/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...