Halálra éheztette magát a 32 éves énekesnő, megrázó, miért tagadta meg magától évekig az ételt

Boldogtalanságra volt ítélve

A hetvenes évek közepére a Carpenters karrierje csúcsán járt, ám Karen egyre csak ment le a lejtőn: egy nap meglátott magáról a fotót, amin túlságosan kövérnek látta a testét, attól kezdve pedig megszállottan fogyókúrázni kezdett. Először személyi edzőt fogadott, de a sport és az izomépítés csak erősebbnek mutatta alakját, nem vékonyabbnak, így csalódottan elbocsátotta edzőjét, és saját módszereket kezdett alkalmazni: szigorúan számolta a kalóriákat, étkezés közben pedig másoknak adta oda a tányérjáról az ételt. A súlya rohamosan csökkent – 1975-re már alig 40 kiló volt. Rajongói aggódó levelekben érdeklődtek állapotáról, de ő következetesen tagadta, hogy beteg lenne. A valóság azonban egyre súlyosabb volt: Karen anorexiája elhatalmasodott, sőt, az 1980-as évek elején pajzsmirigygyógyszereket és hashajtókat is szedett, hogy tovább gyorsítsa az anyagcseréjét. Állapota vészesen romlott: 1982-ben kórházba került, ahol infúziós kezeléssel sikerült visszaszednie néhány kilót, ám ez a szíve számára óriási megterhelést jelentett. Miközben egészsége hanyatlott, magánélete sem alakult felhőtlenül: 1980-ban feleségül ment Thomas James Burris ingatlanfejlesztőhöz, de a házasság rövid és boldogtalan volt, ugyanis Karen gyermeket szeretett volna, férje azonban már korábban átesett egy vazektómián, és nem volt hajlandó visszafordítani a beavatkozást. Barátai szerint Burris rideg és bántalmazó volt vele, a kapcsolat pedig mindössze 14 hónap után véget ért. A válás idején Karen már kórházi kezelés alatt állt, ami testileg és lelkileg is összetörte.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Olvass tovább!

Oldalak

Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...