Halálra éheztette magát a 32 éves énekesnő, megrázó, miért tagadta meg magától évekig az ételt

Karen Carpenter a hetvenes évek egyik legvarázslatosabb hangú énekesnője volt, ám sikerei mögött tragikus küzdelem húzódott, amely végül túl korán ragadta el őt az élők sorából.

Nagy jövő várhatott volna rá

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Karen Carpenter neve összeforrt a hetvenes évek egyik legnépszerűbb zenei formációjával, a Carpenters duóval, amelyet bátyjával, Richard Carpenterrel alapított. Az 1950. március 2-án, Connecticut állam New Haven városában született énekesnő már fiatal korában megcsillogtatta különleges zenei tehetségét, s bár eleinte félénk és tartózkodó volt a színpadon, hamar kiderült, hogy hangja különlegesen mély, alt fekvésű, és egyedülállóan magával ragadó. Sőt, Karen nemcsak énekesnőként, hanem dobosként is elismerést vívott ki magának, ami ritkaságnak számított a női előadók körében. A zene iránti szeretete egyébként szó szerint a vérében volt, hiszen szülei is művészek voltak, míg bátyja már gyerekkorától megszállottan rajongott a zongoráért, és olyan nagy tehetséggel játszott a hangszeren, hogy szinte csodagyerekként tekintettek rá. Karen első együttese a Two Plus Two nevű lánytrió volt, ám a zenekar hamar feloszlott, amikor a fiatal nő javaslatára bátyja is belépett a közös zenélésbe – így született meg tehát a Richard Carpenter Trio, amely később a legendás Carpenters előfutárának bizonyult. 1969-ben az A&M Records szerződtette a testvérpárt, és az együttes rövid idő alatt világszerte ismertté vált – első sikeres daluk, a Close to You azonnali sikert aratott Karen pedig mély, mégis selymes hangjával milliók szívébe lopta be magát. A siker mögött azonban már ekkor kibontakozóban volt egy sötétebb történet, Karen ugyanis fiatalkora óta küzdött a testsúlyával. Orvosi tanácsra diétázni kezdett: a szigorú Stillman-féle étrendet követte, amely sok vízivást és zsírmentes ételeket írt elő számára, s noha ekkor még egészségesnek tűnt, az étkezéssel való viszonya egyre veszélyesebb irányba fordult.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.