Egészség

Ez történne, ha Lengyelország után hazánkban is megjelenne a kolera

Valószínűleg külföldről hurcolta be a kolerát Lengyelországba egy nő: mivel a betegség rendkívül fertőző, ezért a vele érintkezők is karanténba kerültek. De mi történne, ha a kór Magyarországon is felbukkanna?

Kolera Európa közepén?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég figyelmeztetést adott ki egy új világjárvány potenciális veszélye miatt, hazánkban pedig megjelent a koronavírus egy eddig általunk még nem ismert változata - csupán néhány jelentős - és egyáltalán nem szívderítő - egészségügyi fejlemény a közelmúltból, mely így vagy úgy, de minket is érint. De ha mindez nem volna elegendő, július derekán kolerás megbetegedést regisztráltak Lengyelországban: úgy tudni, hogy egy nő fertőződött meg a kórral, amit külföldről hurcolhatott be. Később legalább húsz olyan személyt is karanténba helyeztek az országban, aki érintkezhetett a beteggel. Jóllehet ezzel a konkrét esettel kapcsolatban később nem érkeztek újabb hírek, a fertőző betegségek nyári terjedése sajnos több veszélyforráson keresztül is megvalósulhat, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani a problémára - nyilatkozta a Trend FM-nek Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemológiai igazgatója. A szakember úgy véli, a sok külhoni utazás, a nem megfelelő higiénia és klímaváltozás fokozhatja a különböző fertőző betegségek megjelenésének kockázatát,

Sokan talán nincsenek is tisztában vele, de még napjainkban is kialakulhatnak újabb és újabb komoly fertőzések, akár Európa közepén is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Maga a kolera egy olyan bakteriális fertőzés, ami alapvetően a rossz higéniai viszonyok közepette szokott kialakulni, és a Vibrio cholerae nevű baktérium toxintermelő törzseinek köszönhető a megjelenése.

„Ez egy érzékeny baktérium, amely szájon át, leggyakrabban szennyezett ivóvíz vagy élelmiszer révén juthat a szervezetbe. Ugyanakkor a gyomorsavas környezetet nehezen viseli, ezért nem minden esetben okoz megbetegedést” - fogalmazott Galgóczi Ágnes, aki egyebek mellett arról is beszélt, mi lenne a hazai egészségügyi protokoll, ha nálunk is felbukkanna a kolera.

Lapozz, a cikk folytatásában erre a témára is kitérünk!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...