Vilmost rettegés fogta el, hogy elveszíti Katalint: a trónörökös szívmelengető ígéret tett a hercegnének

Úgy érezte, ki kell mondania

Mint minden komoly kapcsolatban, úgy Katalin és Vilmos életében is eljött az a pont, amikor el kellett dönteniük, merre haladnak tovább. A 2000-es évek közepén, bár már hosszú ideje együtt voltak, A trónörökös még nem érezte magát késznek arra, hogy házasságot kössön – és ez természetesen bizonytalanságot szült Katalinban. Mindketten fiatalok voltak, keresték önmagukat, építették saját útjukat, és időnként szükségük volt egy kis távolságra is, hogy letisztuljon bennük, mit szeretnének a jövőben. Ekkor következett be a 2007-es rövid szakítás, ami bár fájdalmas volt, mégis sokat tanított mindkettejüknek – főként azt, hogy mennyire fontosak egymás számára. A szakítás után Vilmos felismerte, hogy bár még nem áll készen az azonnali elköteleződésre, egy dolgot biztosan tud: nem akarja elveszíteni kedvesét. Ekkor született meg az a bizonyos ígéret. Egy diszkrét, romantikus utazáson vettek részt a Seychelle-szigeteken, távol a világ zajától, ahol lehetőségük volt csak egymásra figyelni. Ott, a hangulatos tengerparti miliőben, a herceg szívből jövő szavakkal biztosította szerelmét arról, hogy ő az igazi, és bár még nem kéri meg a kezét, az elköteleződése teljes: egyszer feleségül fogja venni őt, és mellette marad. Természetesen ezt nem mondanánk klasszikus lánykérésnek, hiszen nem volt gyűrű vagy térdre ereszkedés – mégis, talán ez bizonyult kapcsolatuk egyik legőszintébb, legintimebb és legfontosabb pillanatának. A leendő hercegné elfogadta az ígéretet, és úgy döntött, várni fog rá – s ahogyan azt az elmúlt esztendők igazolták, jobban nem is határozhatott volna.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...