Matthew McConaughey 16 éves fia lassan sármosabb, mint az apja: Levi a párizsi divathéten bolondított magába mindenkit

Matthew McConaughey és Camila Alves legidősebb gyermeke, a jelenleg 16 esztendős Levi pillanatok alatt ellopta a show-t Párizsban, így nem csoda, hogy már most összehasonlítgatják az édesapjával.

Sokat örökölt apja megnyerő külsejéből

Matthew McConaughey nem csupán Oscar-díjas színész, ikonikus hollywoodi sztár és karizmatikus előadó, hanem mindenekelőtt odaadó édesapa, akinek legnagyobb álma mindig is az volt, hogy gyermekei legyenek. Saját bevallása szerint már kiskora óta tudta, hogy az apaság az egyetlen szerep, amelyet igazán meg akar élni – és máig ez maradt számára a legfontosabb, legnemesebb küldetés. McConaughey és felesége, a brazil származású modell és vállalkozó, Camila Alves McConaughey három gyermeket nevelnek közösen: a 16 éves Levit, a 15 éves Vidát és a 12 éves Livingstont. Kapcsolatukban a család áll a középpontban, és mindketten tudatosan alakítják nevelési stílusukat: egy 2020-as interjúban Matthew például arról beszélt, hogy általában ő az, aki igent mond a gyermekeinek, de tudja, hogy a szeretet sokszor nem azt jelenti, hogy mindent megadnak a nekik, hanem hogy következetesen, őszintén és néha keményebben irányítják őket a fejlődésük során. A hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? sztárja többször is elmondta, hogy a gyerekeinek köszönhetően lett jobb színész, jobb mesélő és érzékenyebb művész, emellett nekik köszönhetően visszatalált ahhoz a tiszta, rácsodálkozó látásmódhoz, amelyet csak egy gyerek képes megőrizni. Különösen szoros kapcsolatot ápol legidősebb fiával, Levivel, aki már születésétől kezdve közel áll hozzá, és akivel sajátos, bensőséges humoruk van, amit csak ők ketten értenek. Levi, aki 2008 júliusában született, már kisgyerekként kivételes zenei érzékről tett tanúbizonyságot – például olyan neves zeneszerzők, mint Hans Zimmer vagy John Williams stílusát ismeri fel hallás után –, emellett ráadásul komoly érdeklődést mutat a szörf iránt is, amit az édesapjával közösen űznek. A közösségi médiában Matthew gyakran oszt meg képeket Levi „szörfös nyomairól” – karcolásokról, horzsolásokról, amelyek mind azt mutatják, hogy Levi ugyanolyan szenvedéllyel veti bele magát az életbe, mint apja. Kettejük hasonlósága külsőleg is szembeötlő: egy 2023-as párizsi divatbemutatón való részvétel során Levi a rajongók szerint úgy festett, mint Matthew fiatalabb mása, de nem volt ez másképp idén sem, amikor is életében először vonult végig a kifutón, méghozzá a Dior párizsi bemutatóján. Galériánkban megmutatjuk, milyen lehengerlően nézett ki a fiatal sármőr:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Lou Rocco/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Forrás: US Magazine

Oldalak

Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...