Vilmos radikális változtatásokat fontolgat: megdöbbentő, milyen hagyományt hagyna el a herceg

Egy napon Vilmos veszi majd át a trónt édesapjától, III. Károlytól, a hercegnek pedig már most megvannak a konkrét elképzelései a saját uralkodását illetően.

Sok mindent tervez

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Úgy tűnik, hogy a brit királyi családban hamarosan ismét korszakváltás következhet be, legalábbis ha hinni lehet a bennfentes forrásoknak, amelyek szerint Vilmos herceg kész elhagyni egy, a generációkon átívelő hagyományt, amelyet sokan már-már szükségtelennek, sőt, kissé nevetségesnek tartanak. A trónörökös, aki idén ünnepelte 43. születésnapját, már most elkezdett gondolkodni azon, hogyan szeretné alakítani, újrareformálni a monarchiát – feleségével, Katalin hercegnével ugyanis azt az álláspontot képviselik, miszerint ahhoz, hogy a királyság a jövőben is szilárd talajon álljon, a palotának muszáj alkalmazkodnia a modern változásokhoz. Ezt azért is tartják fontosnak, mert lényeges céljukként tűzték ki, hogy még szorosabb viszonyt ápoljanak az alattvalókkal, akikhez szeretnék minél közelebb vinni az uralkodó família által képviselt értékeket, szemléletmódokat. Szerencsére a walesi hercegi pár mindig is óriási népszerűségnek örvendett, a nép igazi követendő példaként tekint rájuk, így a trónörökös elhatározásai nagy eséllyel tudnak majd megvalósulni; de vajon így lesz ez annak a tradíciónak az esetében is, amely hosszú évszázadokra nyúlik vissza, Vilmos mégis az eltörlésén gondolkodik?

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...