György, Sarolta és Lajos furcsa becenevet találtak ki Kamillának: így szólítják a királynét Katalinék gyermekei

Saját unokái is így nevezik

Kamilla királyné, vagyis György, Sarolta és Lajos mostoha-nagymamája, különleges helyet foglal el a legkisebbek szívében - bár nem vér szerinti nagymamájuk, a szeretet, amit a gyerekek irányába tanúsít, minden formális kapcsolatnál erősebb. És ezt a közelséget, illetve szoros kötődést talán semmi sem fejezi ki jobban, mint az a játékos, különleges név, amellyel György, Sarolta és Lajos herceg illetik őt: „GaGa”. Ez a különös megszólítás nem hivatalos, nem szokványos, és talán éppen ezért annyira bájos; Kamilla maga mesélte el még 2016-ban, egy jótékonysági eseményen, hogy miként ragadt rá ez a becenév. Egy találkozás alkalmával Lady Gaga-val nevetve mondta neki: „Tudja, az unokáim engem is Gaga-nak hívnak!” De nemcsak a Vilmos és Katalin gyerekei, hanem Kamilla saját unokái is így nevezik. Ő maga is nevetve vallotta be egy interjúban: „Nem tudom, hogy azért hívnak-e így, mert annak tartanak, vagy mert más nem jutott eszükbe. Mindenesetre nagyon édes” – fogalmazott akkoriban III. Károly király felesége.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.