Fashion&Beauty

Kaia Gerber újra divatba hozta ezt a retró ruhát: mindenki ilyet fog viselni a nyáron

Kaia Gerber újra bebizonyította, hogy a mai modern stílus és a retró ötlözködés tökéletesen megfér egymás mellett.

Elképesztően csinos volt

Kaia Jordan Gerber az ezredforduló utáni modellgeneráció egyik legfényesebb csillaga, akinek pályája már egészen fiatalon elképesztő magasságokba emelkedett. 2001. szeptember 3-án született Los Angelesben, édesanyja pedig nem más, mint a világhírű szupermodell, Cindy Crawford, aki a '90-es évek ikonikus topmodelljei – Naomi Campbell, Linda Evangelista és Christy Turlington – mellett formálta át a divatipart. Apja, Rande Gerber, üzletember, így Kaia már gyermekkorában két erős és ismert világ, a divat és az üzlet határmezsgyéjén nevelkedett. Alig volt tízéves, amikor megkapta első modellmunkáját a Young Versace kampányában, és ettől kezdve szinte megállíthatatlanul haladt előre a szakmában. Tizenhat évesen debütált a kifutón Raf Simons Calvin Klein bemutatóján, amit kevés pályakezdő mondhat el magáról. Még középiskolásként kezdett el online oktatás keretében tanulni a Malibu High iskolában, majd amikor New Yorkba költözött, szenvedélyes olvasóként a könyvesboltok rendszeres látogatójává vált. Olyannyira fontos számára az irodalom és a tudás, hogy a világjárvány idején saját online könyvklubot indított, amelyben különféle vendégekkel – írókkal, színésznőkkel – beszélget Instagram Live-on, így több mint 9,6 millió követője is betekintést nyerhet gondolataiba és kulturális érdeklődésébe. Bár egyetemi diplomát egyelőre nem szerzett, egy korábbi Vogue-interjúban elmondta: semmi akadályát nem látja annak, hogy akár 50 évesen beüljön az iskolapadba. A modellkarrierje viszont így is kiemelkedően gazdag: fiatal kora ellenére már olyan divatházak kifutóin vonult végig, mint a Chanel, a Miu Miu, a Marc Jacobs vagy a Burberry. 2015-ben szerződést kötött az IMG Models ügynökséggel, és 2018-ban elnyerte a rangos Fashion Awards „Év Modellje” díját. Ráadásul ő az első olyan modell, aki a 2000-es években született, és mégis elérte a divatvilág szent négyesét, azaz szerepelt az amerikai, brit, francia és olasz Vogue címlapján is. Több kampányban szerepelt már édesanyjával együtt, akitől különleges szépsége mellett azt is örökölte, hogy nagy hatással van az öltözködési trendek alakulására, így például az, hogy ismét reflektorfénybe hozott egy retrónak számító darabot, biztosan azt fogja eredményezni, hogy hamarosan mindenhol ez fog velünk szembe jönni az utcán; galériánkban megmutatjuk, melyik ruháról van szó!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Kevin Winter/Getty Images

Forrás: HOLA!

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Sokan nem is sejtik, de a sikeres gyereknevelés és a családi béke titka a csillagokban van megírva. Létezik 3 olyan különleges szülői párosítás, akiknél szinte garantált a boldog és kiegyensúlyozott...
Lifestyle
A háziasszonyok rémálma a forró, ragadós héjú főtt burgonya kapargatása. Ezzel a zseniális, pofonegyszerű konyhai trükkel azonban mostantól másodpercek alatt, ujjégetés nélkül elvégezhető a művelet.
Egészség
A szívünk egészsége nagyban múlik azon, hogy mi kerül nap mint nap a tányérunkra. A jó hír az, hogy nem kell drága alapanyagokra költeni ahhoz, hogy támogassuk a szív- és érrendszer megfelelő...
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...