Utazás

Lehet, hogy mi leszünk a következők? Tizenhét év után tér vissza a sorkatonaság a szomszédunkban

Tizenhét esztendő után ismét kötelező lesz a sorkatonai szolgálat Horvátországban – jelentette be az ország védelmi minisztere. Az első fiatalok már idén ősszel megkezdhetik a kiképzést.

Behívót kap minden 18. életévét betöltött férfi

A tárcavezető elmondta: a felkészítés két hónapig tart majd Kninben, Slunjban és Pozsegán (Pozega), az ottani laktanyákban, és évente összesen öt generáció kiképzését tervezik, azaz generációnként 800 sorkatonáét, írja az MTI.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Minden 18. évét betöltött férfi behívót kap, az újoncokat pedig abban a naptári évben küldik alapkiképzésre, amelyben betöltik 19. életévüket. A két hónap alatt megtanulják a fegyverhasználatot, a mozgás- és reakciótaktikát a csatatéren, a kommunikációt, a védelmet és a katonai szolgálatot, valamint fizikai felkészültséget szereznek – magyarázta a miniszter.

Kiemelte: a sorkatonák 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) fizetést is kapnak havonta, és a szolgálat miatt nem lesznek elbocsáthatók a munkahelyükről. A kéthónapos kiképzés beleszámít majd a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, és a sorkatonai szolgálatot végzett fiatalok elsőbbséget fognak élvezni az állami vagy közszolgálati munkakörök betöltésénél.

Lapozz, a cikk azonnal folytatódik!

Oldalak

Utazás
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...
Sztárok
Martha Stewart nem a házát veszítette el, hanem a netezők türelmét, amikor hajléktalannak öltözött.