Hosszú percekig nem találták a légiutas-kísérőt: végül a repülő mosdójában bukkantak rá, de akkorra már megszabadult a ruháitól

Legtöbbször az utasok okoznak botrányt a repülőgépen, ebben az esetben viszont fordított volt a szereposztás.
Nem csupán az utasok képesek kivetkőzni magukból
A koronavírus-járványt követő esztendőkben kezdetét vette az úgynevezett "bosszúturizmus" időszaka. Az emberek ugyanis örültek, hogy végre kiszabadultak saját lakásuk fogságából, és sokan úgy határoztak, végiglátogatják kedvenc úti céljaikat, így törlesztve "a sorsnak". Azóta mintha még a kereskedelmi repülőgépek utazóközönsége is többször okozna botrányt. Ez pedig egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a pandémia éveiben rengeteg feszültség gyülemlett fel a turistákban, amit talán mindmáig nem vezettek le.
Persze nem csupán átlagemberek szoktak megengedhetetlen módon viselkedni a fedélzeten. Nemrégiben Britney Spears keltett nagy feltűnést egy repülőgépen: a szebb napokat is látott világsztár előbb alkoholt fogyasztott, majd cigarettára gyújtott - amivel persze rögtön kivívta a személyzet nemtetszését. Végül - hosszas kérlelés után - eloltotta a cigarettáját, de a landolást követően már várták a hatóságok, akik szóbeli figyelmeztetésben részesítették.
Jó lenne, ha mind az egyszerű civilek, mind pedig a közismert emberek betartanák a kulturált viselkedés alapszabályait, midőn a fellegek közt utaznak. De mi a helyzet akkor, ha egy légiutas-kísérő balhézik a repülőgépen? Nos, ilyesmiről csak nagyon ritkán hallani, nemrégiben viszont hatalmas felháborodást keltett egy stewardess, akinek egy repülőút során veszett nyoma, majd a vécében bukkantak rá - ruhátlanul.
Lapozd fel galériánkat, a cikk rögtön folytatódik!




























